Nyári olvasmányokból válogattunk – kicsiknek. Persze a nagyobbak magyarázataira mindig szükség van az élmények kiegészítéséhez…. Csavarogjunk együtt! Bartos Erika: Balaton-Felvidék (Brúnó a Balatonon-sorozat) (Móra Kiadó) Tudod-e, hogy milyen mély a…

Akinek nem jut éppen saját kaland, élje át a könyvek szereplőiét! Vadadi Adrienn: A Palacsinta tábor (Ovis mesék-sorozat) (Pagony Kiadó) Itt a nyár, vége van az ovinak! De az ovisoknak…

Iskolás kor előtt fontos a szülővel, nagyszülővel, nagyobb testvérrelvaló közös „olvasás”. A közös élmények megszerzéséhez ajánlunk a képeskönyvek közül néhány olvasnivalót. Agnes Baruzzi: Nyár (Mini Könyvek-sorozat) (Joshua Kiadó) 20 érdekes…

125 éve született Budapesten Passuth László író, műfordító. Kora ifjúsága éveit Kolozsváron töltötte,amelynek szelleme, kultúrája és történelmi hagyományai meghatározták emberi és írói pályája alakulását. 1920-ban került Budapestre, ahol 1950-ig banktisztviselőként dolgozott, azután…

Május végén mutatták be a Hagyományok Házában a „Fújnak a fëllegëk Somogy mëgye felől…” Olsvai Imre népzenekutató öröksége – válogatott írások, interjúk, méltatások című kötetet. Olsvai Imre népzenekutató, zeneszerző, Kodály Zoltán…

Bárdos József-Szávai Ilona (szerk.) Túlélő gyermekirodalmi műfajok Pont Kiadó Kft. , Megjelenés: 2025. május 13. Sorozatának új kötetében Bárdos József tovább lép, és az átmenetek esélyét, a lehetőségek tárházát kutatja: ahogyan a…

Izgalmas olvasnivalót keresel nyárra? Íme, egy ajánlat: Elbűvölő életrajz a titokzatos Alfred Nobelről – a dúsgazdag dinamitkirály szegénységben töltött stockholmi gyermekéveitől a végrendelete körül kibontakozott viharos drámáig. A helyszínek Szentpétervártól…

125 éve született László Endre író, dramaturg, rajzfilm- és rádiós rendező, sci-fi-író, festőművész (Szíriusz kapitány, A győztes ismeretlen). Erdélyi örmény családban született, eredeti neve Páskuj/Paskulián Endre. Budapesti érettségi után –…

Nől a dér, álom jár – Téli versek antológiája (új kiadás) A Nől a dér, álom jár egy gyönyörű téli versekből álló antológia, amely a magyar irodalom klasszikus szerzőit vonultatja…