Szabó Péter: Don-kanyar 1942–1943

A 2. magyar hadsereg jelenléte a Don-kanyarban a magyar történelem egyik legnagyobb katonai tragédiájához vezetett. Hogy mit kerestek ott, azt politikai és katonai okok szövevényes hálója magyarázza. Röviden összefoglalva: Németország kényszerítette ki a részvételt, a magyar vezetés pedig területi revíziós céljai megőrzése érdekében teljesítette azt. Íme a részletes okok és a katonai feladat:

Politikai kényszer és a „versenyfutás”

1942 elejére a villámháborús német tervek kudarcot vallottak a Szovjetunióban. A német haderőnek (Wehrmacht) égető szüksége volt emberutánpótlásra, ezért Hitler követelte a szövetségeseitől (Magyarország, Románia, Olaszország), hogy fokozzák részvételüket a háborúban.

• A német zsarolás: A német vezetés világossá tette, hogy aki nem vesz részt a harcokban teljes erőbedobással, az a háború után nem számíthat Németország támogatására.

• A román kártya: Magyarország és Románia között éles feszültség volt Észak-Erdély miatt (amelyet a második bécsi döntéssel Magyarország visszakapott). A magyar politikai vezetés attól rettegett, hogy ha nem küldenek katonákat, Hitler a románoknak kedvez majd, és elveheti a visszaszerzett területeket. Ez egyfajta „véráldozat” volt a határok megtartásáért.

A katonai feladat: Az oldalvéd szerepe

1942 nyarán a németek új offenzívát indítottak (Fall Blau), melynek célja a kaukázusi olajmezők és Sztálingrád elfoglalása volt.

• A balszárny biztosítása: Ahogy a német elit alakulatok (pl. a 6. hadsereg) előretörtek Sztálingrád felé, a frontvonaluk északi oldala (balszárnya) fedezetlen maradt.

• A Don folyó: A feladat az volt, hogy a szövetséges hadseregek (magyar, olasz, román) vonuljanak fel a Don folyó partjára, és ássák be magukat.

• Passzív védelem: A 2. magyar hadsereg feladata tehát nem a támadás volt, hanem egy védelmi vonal tartása, hogy a szovjetek ne tudják oldalba vagy hátba támadni a Sztálingrádot ostromló németeket.

Miért volt ez „lehetetlen küldetés”?

A Jány Gusztáv vezérezredes vezette hadsereg eleve halálra volt ítélve az adott körülmények között:

• Túl hosszú frontszakasz: A kb. 200 000 fős hadseregnek egy közel 200 km hosszú folyószakaszt kellett védenie. Ez azt jelentette, hogy a védelem csak egy vékony vonalból állt, mélységi tagozódás és tartalékok nélkül.

• Elavult fegyverzet: A hadsereg felszerelése elavult volt, különösen a páncéltörő ágyúk és a harckocsik terén, amelyek nem tudták felvenni a versenyt a modern szovjet T–34-esekkel.

• A szovjet hídfők: A legkritikusabb probléma az volt, hogy a szovjeteknek sikerült megtartaniuk néhány hídfőállást a Don nyugati (magyar) partján (Uriv és Scsucsje térségében). A magyar hadsereg 1942 nyarán és őszén véres harcokban próbálta ezeket felszámolni, sikertelenül. Később innen indult meg a mindent elsöprő szovjet támadás.

A végkifejlet

Amikor 1943 januárjában a szovjet Vörös Hadsereg megindította a támadást (osztrogozsszk–rosszosi hadművelet), a -30 fokos hidegben, megfelelő téli felszerelés és utánpótlás nélkül álló, demoralizált magyar védvonal napok alatt összeomlott. A 2. magyar hadsereg a német birodalmi érdekek kiszolgálójaként, a Sztálingrád felé törő német erők biztosítására került a Donhoz, ahol a túlerő és a rossz felszerelés miatt felőrlődött.