Kitekintő

Kisebb változások a Határtalanul! osztálykirándulási programban

Ma jelennek meg a határon túli diákok Határtalanul! utaztatási programjának felhívásai a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján.

A nemzetpolitikai államtitkár elmondta, 1,3 milliárd forintot különítenek el a középiskolák közötti együttműködésekre, a hetedikeseknek szervezett osztálykirándulásokra 3 milliárdot. A Határtalanul! program kerete több mint 5,5 milliárd forint.

Új elem, hogy a támogatások maximális összegének megállapításakor figyelembe veszik a kirándulás távolságát, hosszát.

Változás az is, hogy két szülő is lehet kísérő az utazás során, rendezték emellett a kísérő pedagógusok díjazását is, minden 10. diák után fizetnek egy pedagógust vagy oktatást-nevelést segítő kísérőt.

Kisebb létszámú iskolák esetében 2-3 intézmény közösen is szervezhet utazást. Hosszabb útvonal esetén magyarországi szállásköltség, saját autóbusszal történő utazás költségei is elszámolhatók lesznek.

Újdonság, hogy a program a diákok utazása mellett központi programelemekkel – Kárpát-medencei irodalmi úti kalauzzal, Rákóczi nyomában úti kalauzzal, Határtalanul! turisztikai rendezvénnyel bővül.

Ma jelennek meg az új felhívások, pályázni április 30-ig lehet.

(MTI)