Versenyek

Ismerd meg a szlovák nyelvet

Immár 39. alkalommal rendezték meg az érsekújvári Építészeti Szakközépiskolában a Poznaj slovenskú reč – Ismerd meg a szlovák nyelvet verseny országos fordulóját. Az iskola beszámolója:

A verseny négy kategóriában zajlott. A társalgási vetélkedő 3. kategóriájában a gimnáziumok és a szakközépiskolák 2. és 3. osztályos kerületi győztesek versenyeztek. Anita Halászová üdvözölte a versenyzőket és a felkészítő tanárokat, a jelenlévő szülőket, majd ismertette a versenyfeladatokat. A megmérettetés három fordulóban zajlott. Az elsőben a tanulók egy felolvasott igényes szöveget értelmeztek és hűen reprodukáltak. A második fordulóban a megadott 5 téma közül egyet a szakmai zsűri előtt kellett kifejteni. Az utolsó versenyfeladatban pedig 10 megadott szó felhasználásával összefüggő történetet fogalmaztak meg és elő is adták.

A szakmai bizottság különböző szempontokat figyelembe véve értékelte a versenyzőket, akik a verseny megkezdésekor sorszámot húztak, így biztosítva volt az anonimitás és a zsűritagok pártatlansága. Az országos versenyen iskolánkat Marek Máťaš, II.D osztályos tanuló képviselte. Az igényes feladatok sikeres megoldása után a értékelő bizottság döntése alapján Marek az ezüstsáv 2. helyén végzett. Szívből gratulálunk és büszkék vagyunk Marek Máťaš teljesítményére.
Kiss Demeter Gabriella, felkészítő tanár

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d blogger ezt szereti: