Hazai hírek Szabadidő

Három Duna utcás lány és 2020 perc foci Budapesten

A pozsonyi Duna utcai gimnázium 2013-tól vesz részt a budapesti Kosztolányi Dezső Gimnázium szervezésében egy különleges sporteseményen: tanárok, jelenlegi és volt diákok, határon túli partneriskolák, meghívott vendégek minden évben annyi percet fociznak, amilyen évet éppen írunk. Idén ez 2020 perc foci volt. Kosztolányi Dezső Gimnáziumban hosszú évek hagyománya, hogy a végzős diákok egy hosszú  focimérkőzéssel búcsúznak az iskolától. Ellenfeleik nem mások, mint tanáraik.

Az iskola beszámolója:

Ez év január 9–10-én tehát 2020 percet, azaz közel 34 órát kellett a pályán tölteniük a játékosoknak: csütörtökön 9-kor kezdődtek a mérkőzések, éjszaka is zajlottak, és pénteken az esti órákban fejeződtek be. A tanárok csapata a diákok ellen játszott megállás nélkül. A határon túli diákok a meghívott vendégek (újságírók, volt sportolók) csapatában szálltak be küzdelembe. Az idén az érzékenyítés jegyében vakok és gyengén látók is bekapcsolódtak a játékba. A győzelmet a tanárok csapata szerezte meg.

A pozsonyi gimnáziumot Urban Péter és Kudlicska Róbert tornatanár, valamint 3 diáklány, a másodikos Petőcz Dorottya, valamint a negyedikes Árva Evelin és Jankó Mónika képviselte. A határon túlról még a szerbiai Zentáról, illetve a horvátországi Eszékről érkeztek tanárok és diákok a 2020 perc foci versenyre. Lányaink szerint nagyon jó élmény volt, még ha fáradtan értek is haza. Reméljük, hogy iskolánk tanárai és diákjai a következő években is bizonyíthatják ügyességüket e remek, rendhagyó sporteseményen.

A Kosztolányi Gimnázium Budán elsőként, 1991-ben vezette be a nyolcosztályos gimnáziumi oktatási rendszert, annak érdekében hogy a diákoknak a serdülőkor közepén ne kelljen iskolát váltaniuk, ezzel fenntartva az addig kialakult kapcsolatokat mind a tanulótársakkal mind a tanárokkal. Az iskola jelenlegi nevét annak köszönhetően kapta Kosztolányi Dezsőről mert ő is az első kerületben élt, a Logodi utcában amely az iskola épülete mögött található. Az iskola előző neve és jogelőd intézménye volt például: Attila utcai Általános Iskola, Krisztinavárosi Általános Iskola, Kosztolányi Dezső Általános Iskola és Gimnázium. Az iskola története több mint 100 évre nyúlik vissza.