VIRTUÁLIS ISKOLAÉPÍTŐ NAP
A koronavírus-járvány óriási kihívás elé állította a tanárokat, diákokat és szülőket. A kötelező oktatás, illetve távoktatás hatékonyabb és innovatívabb megvalósulása érdekében szakemberekből álló önkéntes csapatunk egy interaktív online alkotóműhelyt hirdet meg 2020. április 4–ére, szombatra.
ONLINE ALKOTÓMŰHELY
Az esemény megvalósításában nem csak az online kivitelezés rendhagyó, hanem a résztvevők szakmai sokoldalúsága is. Az alkotóműhely egy ún. hackathon keretében valósul meg, amely során a távoktatás egyes problémaira megoldást kínáló személyek, ötletgazdák köré csoportosulhatnak azok, akik az adott témában érintettek.
CÉLUNK
A KaranTéma névre keresztelt innovatív alkotóműhely célja összegyűjteni azokat a tapasztalatokat, amelyek az iskolák zárva tartásának idején lehetővé teszik, hogy a tanárok, diákok és szülők szakemberekkel karöltve megoldásokat dolgozzanak ki az új kihívásokra.
RÉSZTVEVŐK
Szakemberek, pedagógusok, pszichológusok, trénerek, IT szakemberek mellett a szülőket és a diákokat is be szeretnénk kapcsolni a kezdeményezésbe. Várunk tehát minden olyan érintettet, akik a járványügyi intézkedések miatt átalakított oktatás kérdései iránt érdeklődnek.