Szabadidő

Engedélyezték a nyári táborokat – íme, a szabályok

nyaritaborEngedélyezte a nyári gyerektáborok megrendezését  a Közegészségügyi Hivatal. Szigorúbbak lesznek a higiéniai szabályok, de ha nem lesz második járványhullám, a gyerekek gyakorlatilag már olyan körülmények között nyaralhatnak, mint az előző években.
Az egyik szigorítás, hogy maximum 100 fős táborokat lehet szervezni, ebbe beleszámítódnak a vezetők és a kiszolgáló személyzet is. Figyelni kell a gyakori fertőtlenítésre. Csoportos kirándulásokat is be lehet iktatni, a tábort elhagyhatják a gyerekek és tömegközlekedési eszközöket is használhatnak, a kulturális és történelmi látványosságok felkeresésekor az adott helyen érvényben levő előírásokat kell betartani. Szájmaszk viselése a táborozás idején érvényben levő előírások szerint lesz kötelező.
A fürdők megnyitását már korábban engedélyezte a hivatal.
A táborozó gyerekek részt vehetnek például közös szalonnasütésen is, a higiéniai előírások betartása mellett.
A rendelkezés szerint csupán olyan egészségügyi igazolásra lesz szükség az orvostól, mint a korábbi években, emellett a szülő írásos nyilatkozatot tesz arról, hogy a gyereke nem beteg és nincs koronavírus-fertőzése. (l)