Egyéb kategória

Igor Matovič szerint Kollár másolásos munkája nem olyan, mint Dankoé volt

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő nem fogja felszólítani Boris Kollárt (Sme rodina), a parlament elnökét, hogy mondjon le a tisztségéről amiatt, hogy plágiumgyanú merült fel a diplomamunkájával összefüggésben. Számára a működőképes kormány a fő prioritás. A miniszterelnök ezt a szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be.

Boris Kollár (Sme rodina) parlamentelnök elutasítja azokat az állításokat, melyek szerint a diplomamunkája plágium. A keddi sajtótájékoztatóján egyúttal rámutatott az eredetiségvizsgálat eredményére és a munkában felhasznált forrásokra. Az ügy miatt nem lát okot a lemondásra. Mint mondta, az egyetem plágiumellenőrző programja szerint „Az egyezés 24,45 százalékos. A belső útmutatók szerint a 30 százalékos egyezés is megszokott gyakorlatnak számít, amelyet el lehet fogadni” – jegyezte meg Kollár. Elutasítja azokat az állításokat, melyek szerint a munkában nem tüntetett fel minden forrást. Szerinte minden forrást felhasznált, amit tudott, és az eredetiségvizsgálaton is átment. „Ha ez nem lenne meg, államvizsgázni sem engedtek volna” – tette hozzá. Kollár hangsúlyozta, hogy tiszteletben kell tartani az érvényes iskolarendszert és a megállapított szabályokat. Ezeknek mindenki számára egyformán érvényesnek kell lennie. „Itt van az érvényes eredetiségvizsgálati jegyzőkönyv. Ezt nem én találtam ki” – közölte. Azt is kijelentette, hogy a munkát saját maga írta, ami technikailag ugyan igaz is lehet, ha a szövegek összemásolását írásnak vesszük.
Arra a kérdésre, hogy miért nem tüntette fel a témavezetőjét forrásként azokban a részekben, amelyeket tőle vett át, azt válaszolta, hogy talán valahol hibázott. Ez azonban szerinte nem azt jelenti, hogy a munkát „összecsapta” volna. „Ezt én nem egy másik diákról másoltam” – reagált arra a kérdésre, hogy ez nem ugyanaz az eset-e, mint Andrej Danko (SNS) volt parlamentelnök doktori munkájának esete. Ezt készséggel el is hisszük, mert az, hogy valaki a témavezetője szövegét használja megjelölés nélkül úgy, hogy az nem szól miatta, sokkal súlyosabb dolgokra hívja fel a figyelmet az államvizsgákkal kapcsolatban.
Kollár a Sme rodina másik tagja hasonló ügyére is reagált. „Egész biztos mások az elvárások egy szakdolgozattal, egy diplomamunkával és egy doktori értekezéssel szemben. Minden egyetemnek megvannak a saját feltételei, amelyek megszabják, hogy az adott munkának mit kell és mit nem kell tartalmaznia. Úgy gondolom, hogy az, amit Krištúfková asszony esetében láttam, rendben volt” – mondta Kollár.
A sajtóba került információk szerint Kollár több oldalt is átmásolt a témavezetője egyik publikációjából a diplomamunkájába. A Denník N információi szerint a vezetőtanár ezt nem íratta át Kollárral, és lehetővé tette neki 2015-ben, hogy mesterszintű diplomát szerezzen a Szakolcai Közép-európai Főiskolán. A napilap plágiumnak nevezte Kollár 58 oldalas munkáját. Érdekes lenne, ha most az oknyomozó újságírók nekiállnának ellenőrizni, melyik egyetemen mekkora a hajlandóság a plágium eltitkolására. Lehet, hogy bedőlne a rendszer?  (TASR/HGY)