Hazai hírek

A XXIX. Tompa Mihály Országos Verseny döntőjét jövőre rendezik meg

XXIX. Tompa Mihály Országos Verseny

HATÁROZAT

A Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya a Csemadok országos elnökével és a Kisebbségi Kulturális Alap igazgatójával történt egyeztetés alapján a 2020 márciusában kialakult rendkívüli járványhelyzet miatt félbemaradt XXIX. Tompa Mihály Országos Verseny szervezésével kapcsolatban a következő határozatot hozta:
A Tompa Mihály Országos Verseny 2020-ban már megkezdett 29. évfolyamának országos döntőjére 2021-ben kerül sor.
2020 januárjától márciusig, a koronavírus miatt bevezetett szigorításokig 11 járási fordulót valósítottunk meg (Pozsony, Galánta-Vágsellye, Dunaszerdahely, Érsekújvár, Nyitra, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa-vidék, Kassa, Nagykapos). Megszervezésre vár még 6 járási forduló (Szene, Komárom. Léva, Nagykürtös, Nagyrőce, Királyhelmec), valamint 5 országos elődöntő (Szenc, Galánta, Léva, Nagykürtös, Nagykapos). Az országos döntő Rimaszombatban 2021. március 11 – 14-én kerül megrendezésre. Az eddig megvalósult valamennyi forduló (iskolai, körzeti, járási) eredményei érvényesek, minden továbbjutott résztvevő a benevezési lapon megjelölt kategóriában folytatja a versenyt. Az alapiskolát és a középiskolát elhagyó diákok, vagy más iskolába átlépő diákok is az eredeti kategóriájukban fejezik be a versenyt, nem léphetnek át másik kategóriába. Az V. és VI. kategóriába beérkezett jelentkezések továbbra is érvényesek, újabb jelentkezéseket azonban nem fogadunk el.
A VII. kategória – lírai színpadok versenye nem valósul meg. mivel csak két csoport jelentkezett be és ebben a kategóriában sem fogadunk el újabb jelentkezéseket.
A Tompa Mihály Országos Verseny jubileumi 30. évfolyamát 2022-ben hirdetjük meg.
Tóth Csilla, elnök

Nagyon reméljük azért, hogy a XXX. Tompikát nem 2022-ben fogják meghirdetni, mert az még a rimaszombati univerzumban se jönne ki… 

XXIX. Tompa Mihály Országos Verseny
Határozat a XXIX. Tompa Mihály Országos Verseny megtartásáról