Egyéb kategória Hazai hírek

A november 9-től érvényes rendelkezések

A pozsonyi MTAG 5 pontba összefoglalta a legfontosabb rendelkezéseket:

November 9-től következő rendelkezések lépnek érvénybe a tanulók és törvényes képviselőik számára:

  1. Az iskola területére továbbra is csak negatív teszteredmény vagy a tesztelés alóli kivétel felmutatásával lehet belépni.
  2. Azon diákok, valamint törvényes képviselőik, akik az iskolába olyan járásból érkeznek, amelyben kötelező volt a tesztelés második fordulója, az első forduló után kiadott feltételek mellett léphetnek csak be az iskolába.
  3. Amennyiben az iskolába belépni akaró személy (tanuló vagy bármelyik, vele egy háztartásban élő családtag) részt vett az országos tesztelés második fordulóján, és bármelyikük teszteredménye pozitív lett, kötelezően a 10 napos karantén lép érvénybe, a tanuló tehát nem látogathatja az iskolát. A szülő vagy a törvényes képviselő a karanténról értesíti a kezelőorvosát, valamint tudatja az iskola igazgatóságával, hogy a gyermeke részt vesz-e a távoktatásban. Amennyiben nem vesz részt, akkor a tanulót hiányzóként vezetjük. A 10 napos karantént követően a szülő orvosi igazolás felmutatásával igazolja, hogy gyermeke folytathatja az iskolai oktatást.
  4. Ha szülő nem tud felmutatni negatív teszteredményt vagy nem vett részt a tesztelésen (okt. 29. és nov. 1. között, valamint a kötelező második tesztelés alá eső járásokból érkezők nov. 6-8. között), nem léphet be az iskola területére. Amennyiben a gyermek abszolválta a 10 napos karatént, visszatérhet az iskolába, a szülő igazolja a hiányzását. Az iskolába való visszatéréskor leadja a nyilatkozatot, hogy gyermeke egészséges.
  5. Az alsó tagozatos tanulók negatív teszteredmény bemutatása nélkül beléphetnek az iskolába, a szülő által kitöltött fertőzésmentességről szóló nyilatkozatot viszont belépéskor leadják az ügyeletet végző pedagógusnak.

Az Irányelv teljes szövege itt olvasható: Usmernenie k opatreniam vyplývajúcim z druhého kola celoplošného testovania „Spoločná zodpovednosť“ (8. 11. 2020) – netestované okresy

[pdf-embedder url=”https://www.magyar-iskola.sk/wp-content/uploads/2020/11/vyhlasenie-zakonneho-zastupcu-o-bezinfecnosti_nov8.pdf”]
[pdf-embedder url=”https://www.magyar-iskola.sk/wp-content/uploads/2020/11/vyhlasenie-zamestnanca-skoly-o-bezinfekcnosti_nov8.pdf”]