Fizika

BME TTK Science Camp 2019 – fizikai kísérletek

A Fizika Mindenkié 5.0 Látványos Fizika Mindenkinek – előadások a BME Aud.Max-ban

A rendezvény szervezőinek hitvallása szerint a fizikusoknak és fizikatanároknak, a fizikával hivatásszerűen foglalkozóknak mindenképpen az a feladatuk, hogy kíváncsiságot ébresszenek. Illetve, hogy minél szilárdabb alapot hozzanak létre a tudás és megértés kockáiból. Meg akarják mutatni a természettudományok sokszínűségét, a fizika mint tudomány alkalmazhatóságát, mindennapi eszközeink fizikai-műszaki alapkoncepcióját.

Meggyőződésük, hogy a természettudományok felfedezését nem lehet elég korán kezdeni. A kíváncsiság, a felfedezni vágyás már a kisiskolás korban elkezdődik, hogy aztán nap mint nap újabb információkkal épüljön az a tudáshalmaz, amely biztos alapokat nyújt a jövő generációjának.

Az idei központi esemény házigazdája: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Fizikai Intézete, és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizikai Intézete. A rendezvény védnökei: Sólyom Jenő fizikus, akadémikus, professor emeritus, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöke, Frei Zsolt fizikus, tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE Fizikai Intézet igazgatója, Zaránd Gergely, fizikus, akadémikus, egyetemi tanár, BME Fizikai Intézet igazgatója.