Oktatás

Komáromi Erasmus+ találkozó – az online térben

(Az iskola felvétele)

A komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola diákjai évek óta bekapcsolódnak az Erasmus+ külföldi szakmai gyakorlataiba. A Virtuális Innovációs Központ projektben olasz, lengyel és görög iskolák a partnerei, a kétéves együttműködés csúcspontja a komáromi találkozó lett volna októberben. A járvány miatt az ötnapos rendezvény a virtuális térbe költözött, ami sok kreativitást, találékonyságot és rugalmas reagálást igényelt. Az iskola beszámolója:

A mintegy 50 résztvevőt videóhívás útján fogadtuk, majd iskolánk virtuális megtekintése következett. A modern technikának köszönhetően virtuális látogatást tettünk a belvárosban és a komáromi erődben is.

A Virtuális Innovációs Központ tervezet célja az üzleti készségek fejlesztése. A szlovákiai befektetés lehetőségeiről és feltételeiről, valamint régiónk üzleti potenciáljáról szóló előadás után a diákokat nemzetközi vegyes csoportokba osztották, amelyek a projektfeladatokon dolgoztak. Együtt létrehozták az üzleti költségvetést, megállapították a résztvevő országok vállalkozói számára a bankszámlanyitás feltételeit, összehasonlították a kamatlábakat és díjakat, valamint a szükséges iratokat.

Érdekes volt a szuperbruttó bérek kérdése, összehasonlítva a minimálbért és az átlagbéreket az egyes EU-országokban. A tanulók lelkesen elemezték mind a munkáltató, mind a munkavállaló adó- és járulékterheit, a különféle juttatásokat, kiderítették, hogy mennyibe kerül a munkavállaló a cégnek, és mennyi marad a munkavállalónak az összes levonás után. Mindezt táblázatokban dolgozták fel, adatbázisokat és grafikonokat hoztak létre és megvitatták az eredményeket – annak ellenére, hogy több mint ezer kilométer választotta el őket egymástól. Elképesztő volt nézni, milyen lelkesedéssel dolgoztak, továbbá a versengés örömét az interaktív vetélkedőkön.

A kétéves projekt összefoglalására az utolsó nap online konferenciát tartottak, minden partneriskola rövid videókkal, fényképekkel és szóbeli kommentárokkal mutatta be a projektnek azt a részét, amelynek otthont adott. Az emlékek felidézése és a jól végzett munka öröme is megerősítette, helyes és hasznos döntés volt részt venni a projektben, és a további együttműködés iránti vágy is ezt igazolja.

Hajabács Andrea projekt koordinátor
Virtual Innovation Centre