Kitekintő

Hogyan neveljünk olvasó embereket

Egy híján húsz gyors gondolat arról, hogyan neveljünk olvasó embereket:

Dragomán GyörgyBezzeg a mi időnkben mindenki olvasott, de a mi időnkben nem volt mindig a kezünk ügyében képernyő, és nem állt gombnyomásra rendelkezésére a világ minden tudása meg szórakoztató baromsága, sorozatokból se volt végtelen mennyiségű azonnal elérhető, és a szerelmünk se akarta, hogy percenkét csetüzenetekben erősítsük meg érzelmeinket. Ma is sokan olvasnak, és mindig is lesznek olvasó emberek, a szavakra épülő történetmesélés túl régen jelen van az emberi civilizációban ahhoz, hogy csak úgy véget érjen, de szülőként és emberként nekünk is van felelősségünk abban, hogy olvasó embereket neveljünk magunkból, egymásból, a gyerekeinkből. Erről írtam itt pár gyors, vázlatszerű gondolatot.

1. Mutassunk példát, olvassunk magunk is, vegyük erre rá a párunkat is, beszéljük meg az olvasmányainkat egymással, lássák a gyerekek, hogy olvasunk. (Arról is írtam, hogy magunkat hogyan tudjuk rávenni az olvasásra, holnap délután majd azt is megosztom.)

2. Olvassunk fel rendszeresen a gyerekeinknek, esténként, vagy bármikor (emlékszem, a Tenkes kapitányát épp a chicagói reptéren fejeztük be sorban állás közben). Az esti felolvasások életünk legintimebb pillanatai, érdemes egy-két könyvnyi felolvasást felvenni, ezek az idők ugyanis gyorsan elmúlnak, öregedő apai (anyai) szívünknek jót tesz majd, ha belehallgatunk abba, hogy szuszogtak, kérdeztek, arra is rácsodálkozhatunk majd, ha eljön az idő, hogy milyen fiatal is volt a saját hangunk tíz évvel ezelőtt.

3. Olvassunk fel a párunkkal is gyakran egymásnak is, ha nem is egész regényeket (bár ez nagyon jó házasságterápia) akkor legalább verseket.

4. Tegyük a hangoskönyveket minél előbb az életünk részeivé (én meselemezeken nőttem fel, több százszor hallgattam meg a Hungaroton klasszikus lemezeit, Schwajda György Óz, a nagy varázsló adaptációja volt a kedvencem és imádtam a rádióban leadott folytatásos regényeket) – gyerekeim kiskorukban kaptak úgynevezett mesegépet – hangosan hallgatható mp3. játszó volt ez, rámásoltam a lemezeket, maguk dönthették el, mit és hányszor hallgatnak meg. Csodálatos színészek olvasnak csodálatos hangoskönyveket, csodálatosan, felnőttként is roppant élvezet egyik-másik. Nálunk A Tom Sawyer és a Családom és egyéb állatfajták volt a két legnagyobb kedvenc, de azt is nagyon vicces volt visszahallani, hogy Rudolf Péter hangsúlyaival idézik egymásnak Csukás Istvánt. (A tizenötéves kapitány és a Tamás bátya kunyhója rádiójáték változata is hatalmas kedvenc volt.)

5. Autózáskor is hallgassunk közösen hangoskönyveket, hosszú utakon elmaradhatatlan Rejtő, Hasek, Harbal, Kosztolányi, remek szórakozás, kétszer is végighallgattuk a Szent Péter esernyőjét, amíg leértünk Horvátországba.

6. Olvassunk közösen, halk zene, gyertya, hangulatos olvasólámpák, nyugalom – „az olvasóklub megnyílt” szoktam mondani – jó dolog együtt ülni, olvasni és beszélgetni.

7. Építsünk olvasókuckót vagy zugot nekik (vagy éppen magunknak), gyerek koromban boldog órákat töltöttem könyvel a kezemben létrák tetején, asztalok alatt, erkélyre kitett függőágyakban, talán azért is szeretek máig olyan nagyon függőagyban vagy hintaszékben olvasni.

8. Adjunk célzottan könyveket a gyerekek kezébe, menjünk velük közösen könyvesboltba és könyvtárba, válasszunk és hagyjuk őket választani, beszéljünk arról, hogy mit olvasnak, vigyük őket könyves programokra, mutassuk be őket élő íróknak, sőt dedikáltassunk velük. (Féltett kincsek nálunk Berg Judit, Nógrádi Gábor és Böszörmény Gyula dedikált könyvei.)

9. Ne féljünk a képregényektől, adjunk azt is bátran a kezükbe, a nyelvtanulásnál is nagyon jól jönnek majd, hagyjuk, hogy ők is ajánljanak nekünk, olvassuk mi is el azt, amit ők szeretnek, beszéljük meg velük. (Gyerekeimnek hála, felnőtten elolvashattam a Tintint vagy a Bone-t, szuper volt.)

10. Ne féljünk a ponyvától, adjunk nyugodtan sci-fit, krimit, lányregényt a kezükbe, a lényeg, hogy könyv legyen. (Ha évekig nem olvasnak mást, akkor kezdhetünk elterelő manőverekbe – érdemes a zsáner magas irodalmi elágazásaira is felhívni a figyelmet.) Az is jól működik, hogy mi elolvassuk amit ő ajánl, remélhetjük, hogy cserébe ő elolvassa amit mi ajánlunk.

11. Szabadjon abbahagyni a könyveket, nem baj, ha nem tetszik, az szerintem jó szabály, hogy értelmesen kell tudni bírálni a könyvet, ha ez megy, akkor abba lehet hagyni az olvasást. A nem tetszik nem elég, mi nem tetszik?, mért nem tetszik?, akartam mindig hallani. (Ne sértődjünk meg, ha a mi régi kedvenceink nekik nem tetszenek, változnak az idők. Én Karl May-al is és a a Tarzannal is csúfos kudarcot vallottam.)

12. Használjuk bátran a filmeket, vagyis az adaptációkat, de ha lehet, csak azután, miután már legalább részben ismerik az eredeti könyvet. Nagyon jókat lehet erről beszélgetni, hogy mit képeltek vagy csináltak volna másként az adaptációban és miért.

13. Ne ijedjünk meg, ha éppen olvasás mentes szakaszok vannak az életükben, megesik, hogy más dolgok hirtelen fontosabbakká válnak, de pár hét után kezdjünk ismét hangosan felolvasni nekik, beszéljünk arról, hogy mi érdekli őket, adjunk olyan könyveket a kezükbe – lehet, hogy épp útleírásokra vagy krimikre, vagy borzongató horrora van szükségük, mindenről van könyv, sőt, mindenről van jó könyv, csak meg kell találni.

14. Biztassuk őket arra, hogy írjanak olvasónaplót, pár sort arról, hogy mit és miért szerettek vagy utáltak a könyvben, ezt küldhetik akár emailben is, szabad érte jutalmat adni. (Ezt semmiképpen se úgy kell csinálni, hogy gyűlölt feladat legyen, inkább azt kell hangsúlyozni, hogy jó dolog írásban véleményt mondani valamiről.)

15. Ha a helyzet reménytelennek látszik, vezessünk be akár napokra családi képernyő-tilalmat. Az a jó, ha ez ránk is vonatkozik, érdemes inkább kihívásként mint büntetésként kezelni. Ez alatt társasozzunk és olvasunk közösen.

16. Használjuk kreatívan a képernyőkultúrát, barátkozzunk meg az ebook olvasókkal, nagyon jól lehet telefonon regényt meg verseket, tableten képregényt vagy magazint olvasni, az e-papiros könyvolvasók pedig egészen lenyűgözők, a beépített szótárak csodálatosan megkönnyítik az idegen nyelven való olvasást. (Nagy pillanat volt amikor a gyerekeim saját e-könyv olvasót kaptak.)

17. Használjuk és mutassuk meg gyerekeinknek az online közösségeket, nagyon hasznosak tudnak lenni a különböző olvasó csoportok, olvasókörök.

18. Menjünk közösen könyvesboltba, vásároljunk együtt és egymásnak könyveket, beszéljünk arról, hogy miért és hogyan választunk könyvet magunknak és másoknak, vegyünk közösen ajándékkönyveket. (Ugyanezt könyvtárban is nagyon szépen el lehet játszani.)

19. Néha minden erőfeszítésünk ellenére se sikerül átadni a szenvedélyt, ne adjuk fel, időről időre próbáljuk újra, van aki csak a húszas éveiben kap rá az olvasás ízére.
(Ez egy folyamatosan bűvölő vázlat, rendszeresen bővítem a listát is, és az egyes pontokat is, minden ezzel kapcsolatos élményt és tapasztalatot szívesen fogadok, ki hogy csinálja, kinek mi vált be?)

(Úgy egy éve osztottam meg itt először ezt a listát, most azért is teszem ki újra, némileg kibővítve, mert elszomorított az, amit a középszínű magyar érettségi átalakításáról olvastam, azt gondolom, ettől még jobban visszaszorul majd az élményközpontú irodalomoktatás – tudom persze, hogy nagyon sok tanító és tanár nevel erejét megfeszítve lelkesen olvasókat, szerencsére magam is sok ilyen embert ismerek, de azt gondlom, hogy az egyen tankönyvek és az egyre számon kérőbb és bizalmatlanabb NAT tovább nehezíti majd az életüket.)