Egyéb kategória Kitekintő

Az AstraZeneca és a vérrögképződés

A legtöbb országban újra elkezdték használni az AstraZeneca koronavírus elleni oltását, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön közölte, hogy a vakcina biztonságos és hatásos, külön kiemelve, hogy a vakcina jótékony hatása messze felülmúlja esetleges kockázatait.

A vizsgálatot azért rendelték el, mert több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében. Most német kutatóknak sikerült megfejteniük, mi okozza a problémát, így a kezelése is könnyebbé válik.

astrazeneca

Németországban az 1,6 millió beoltott közül mindössze 13 olyan esetről tudnak, amikor az AstraZeneca-oltás után agyi vénás trombózis alakult ki. Az észak-németországi Greifswaldi Egyetem kutatói pénteken közölték, hogy sikerült megfejteniük, hogy ezt mi idézi elő. Andreas Greinacher a csapatával az érintettek vérében olyan speciális antitesteket talált, amik fontos szerepet játszanak a véralvadásban, mert aktiválják a vérlemezeket, amikor egy sebet kell elzárni. Az oltás után a problémát pedig egy autoimmun reakció okozza. A felfedezésnek köszönhetően célzott kezeléssel meg tudják előzni a bajt. A Németországban történt 13 eset mindegyike vérlemezhiánnyal, vagyis trombocitopéniával járt együtt.

Ennek a tünetei oltás után 5-14 nappal jelentkeznek, ezért Greinacher hangsúlyozta, hogy az oltás másnapján tapasztalt influenzaszerű tüneteknél még nem kell megijedni. Azonban ha valakinek fáj a lába vagy a feje, menjen orvoshoz.

Nyitott kérdések továbbra is maradtak a vérrögképződéssel kapcsolatban. Egyelőre nem tudni, hogy a káros antitestek milyen körülmények között állnak elő. És a kutatóknak egyelőre azzal kapcsolatban is csak feltételezéseik vannak, hogy a vérrögképződés miért fordul elő gyakrabban nőknél. (Németországban a 13 esetből 12-t nőknél észleltek.) Egyrészt bizonyos autoimmun betegségek a nőknél eleve gyakoribbak, másrészt okozhatja az eltérést az is, hogy az AstraZenecával beoltott egészségügyi dolgozók között nagyobb a nők aránya. De még azt is meg kell vizsgálniuk, hogy a női hormonoknak lehet-e szerepük a folyamatban.

A kutatást a Greifswaldi Egyetem osztrák kutatókkal és a német Paul Ehrlich Intézettel közösen végezte. Az eredményeket később publikálják, így addig az eredmény tudományosan nem számít igazoltnak. Ugyanakkor pénteken a norvég kutatók is hasonló eredményre jutottak. Norvégiában három egészségügyi dolgozó került kórházba vérrögképződés miatt. A kutatást vezető Pål Andre Holme pénteken szintén arról beszélt, hogy az oltás válthatta ki a ritka immunreakciót.

Franciaországban pénteken jelentették be, hogy a francia egészségügyi főhatóság (HAS) csak a legalább 55 évesek beoltását engedélyezte az AstraZenecával. A közvélemény megnyugtatására Jean Castex miniszterelnök ebből az oltóanyagból kapta meg az első dózist. Az életkori korlátozást azzal indokolta a hatóság, hogy a vérrögképződési problémák, amelyek miatt az oltást több európai ország is felfüggesztette a héten, kizárólag 55 évnél fiatalabbaknál jelentkeztek. Franciaországban az AstraZeneca-vakcinával eddig beoltott csaknem másfélmillió ember közül három esetben jelentkeztek a súlyos mellékhatások, egy 24, egy 26 és egy 51 éves egészségügyi dolgozónál.

A spanyol gyógyszerügynökség (AEMPS) két újabb trombózisos esetet vizsgál az AstraZeneca-vakcinával kapcsolatban – közölte a Carolina Darias spanyol egészségügyi miniszter szerdai esti sajtótájékoztatóján Madridban. Tájékoztatása szerint arra keresik a választ, hogy az eddig ismert három spanyol esetben a vakcina mellékhatásaként alakult-e ki trombózis pácienseknél.

Mint mondta, az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyagot eddig több mint 975 ezren kapták meg Spanyolországban A szaktárca közleményben részletezte, hogy a két páciens egyike stroke következtében életét vesztette. A spanyol sajtó információi szerint egy 43 éves málagai tanárnőről van szó, aki kedden hunyt el. Az oltást március 3-án kapta meg.

(Spiegel/Deutsche Welle/Reuters/ScienceNorway/MTI)

444