Elbeszélt történelem

Elbeszélt történelem – Iván András: „Mindig örömmel gondulok vígig a gyerekkoromra…”

 „Mindig örömmel gondulok vígig a gyerekkoromra…”

Interjúrészletek apai nagyanyámmal, Iván (szül. Hegedűs) Máriával gyerekkori, iskolai  emlékekről, az 1940-es, ’50-es évek hangulatáról

EEgyházgelle Római katolikus templomEgy-egy oral history interjúban olyan személyes, konkrét eseményekhez, helyekhez kötődő élményekkel ismerkedhetünk meg az adott történelmi korból, melyek megkönnyíthetik az elmélyülést a vizsgált történeti tárgyban. Puszta információközlés mellett a nézőpontok – lehetőleg minél több nézőpont – megismerése nagyon fontos, hogy többféle megközelítésben, s így tárgyilagosabban lássuk a vizsgált jelenségeket. Ehhez az oral history interjú nélkülözhetetlen kutatási módszer, amely az elbeszélt történelem – írásban is rögzített – forrásainak előállításával új műfajt, új szemléletmódot és új értelmezési lehetőséget teremtet a történetírásban.

Az oktatásban a fent említett okok miatt (is) célszerű az oral history interjú módszerével, az elbeszélt történelem forrásaival megismertetni a diákokat, belevonni őket a módszer alkalmazásába, hogy még inkább magukénak érezhessék a történeti ismeretek elsajátítását és az emlékek feltárásán keresztül saját környezetük, családjuk emlékezetének tiszteletét.

(…)

Iván András: Az 1940-es évek második felében, a háború után, milyen volt iskolába járni? Milyen nyelven folyt az oktatás és milyen anyanyelvűek voltak a tanárok?
Iván Mária: Három osztályt szlovákba jártam, mer’ akkor szlovák iskola vót. ’47-be mentem be, mer’ 41-be születtem. A szlovákba szlovák taníttók vótak, a magyar iskolába aztán magyar taníttók. Egy szlovák vót, aki a szlovákot tanította. Oroszt is tanútunk egypár évig a magyar iskolába.

I.A.: Tehát akkor, ha jól értem ’50-be volt az a váltás, hogy magyar iskola lett.
I.M.: Igen, igen. ’50-be, ’51-be, kb. így.

I.A.: Azt szoktad említeni, hogy Gottwald…
I.M.: Há’ azt mondták – há’ gyerek fejje úgy hallottam –, hogy a Klement Gottwald engedélyezte a magyar iskolát.

I.A.: És amikor szlovák iskolába jártál, ugye teljesen, minden szlovákul volt tanítva és még magyar órátok sem volt.
I.M.: Igen. Akkor nem volt magyar. (…) [Akkoriban] Nagy családok vótak és sok gyerek vót. Sok gyerek játszott a utcán, tízen, tizenöten. Vót egy egy évvē fiatalabb, Szerda Ilonka. Annak mikor összevesztünk, mindig aszontam neki, hogy szerdabakkecske. (felnevetés) Akkor nyerített, futott haza megmondani anyukának. Osztán gyött a Annus néni, hogy „inkább verjem meg a Ilonkát, csak ne mondjam neki, hogy szerdabakkecske”. (felnevetés) Akkor vót egy gyerek a utcába – hát nyugodjon békébe, nagyon szép gyerek vót. Pesten született. Anyukája az is Annus néni vót és hát valami Német doktorékná vagy kiné szógát, osztán hát a doktor úrtó lett neki ez a Joska gyerek. Osztán, osztán beszéték, nos én mindig aszontam neki, hogy „koca”. Mikor összevesztünk, mindig aszontam neki, hogy „koca”. Akkor kaptam egy pofont, vagy fenéken rúgott (felnevetés), osztán folytattuk a játékot. Há’ jó vót.

I.A.: Akkor te szeretté’ gyerek lenni.
I.M.: Nagyon szerettem. Nagyon. Mindig örömmel gondulok vígig a gyerekkora. Kismagyarra jártunk iskolába – mer’ áttették a magyar iskolát a kismagyari nagy kastélyba és oda jártunk. Természetes gyalog. Ott a cigán’verem mellett ment a út, Jányokrú ment egyenessen Kismagyarra. Gyalog mentünk télen-nyáron. Csevegtünk a úton. (elmosolyodik)

I.A.: Biztos szép lehetett.
I.M.: No. Kovacsics József vót a igazgató, felesége Trangoš Margit vót. Nagy szlovák vót a felesége, ő tanította a szlovákot.

I.A.: És te még nyolc osztályt jártál oda…
I.M.: Akkor nyolc osztály vót, amikor én jártam (…). Minden éven végig nézem a iskolás osztályképeket, meg a gyerekkori minden fényképet.

I.A.: És hányan vótatok akkor egy osztályba?
I.M.: Há’ huszonhárman, huszonnégyen, így.

I.A.: És A, B vagy C osztályok így voltak?
I.M.: Vót-vót A meg B osztály. No. Még talán C osztály is vót. Én nem tom mellikbe jártam.

I.A.: Mindegyikbe ilyen huszonegynéhányan…
I.M.: Igen, igen. Ennyi vót, igen. Há’ a taníttók vótak szigorúbbak. Vót egy taníttó… Mi is vót a neve nekije? Mindegy. Az mindig úgy szólította a gyerekeket, (a tanár öblös férfi hangját utánozva) „Maris!, Julis!, Bözske!”. (nevetés) Nem kényesztetett ē.

I.A.: És amíg a első három évet jártad a szlovák tanítás alatt, amikor nem volt magyar iskola, akkor nem bántak veletek így rosszul azér’, mer’ magyarok vagytok?
I.M.: Nem.

I.A.: Nem volt ez a megkülönböztetés? Nem volt ilyen abszolút?
I.M.: Nem, nem. Ilyen nem vót. Nagyon rendes taníttók vótak.

I.A.: Honnan vótak azok a taníttók, nem tudod?
I.M.: Hű! Egy Pozsonybú járt, osztán Somorjábú járt, Kulacs Gertrúd meg… Vót Molnár Mária, de az nagyon messzirű vót. Akkor mi vót a két… ikrek vótak… Húsvét Mária meg Márta, de úgy nem izétek, hogy maj’ oda vágok neki. Há’ közbe vót a férfi taníttó, az adott packát. (felnevetés)
(…)

 

Iván András – SJE TKK, (Gelle, 2020. november 21-én, szombaton 19:10-kor. A teljes interjú időtartama: 11′ 28”.)

 

_____________________

A komáromi Selye János Egyetem Tanárképző  Karának Történelem Tanszékével közös sorozat szerkesztője Szarka László egyetemi docens.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: