Kitekintő

A 12-15 éves gyerekeket is lehet oltani Pfizerrel júniustól az EU-ban

15 éves
(Pixabay)

Várhatóan június elejétől lehet használni a 12-15 éves korosztályban a koronavírus ellen a Pfizer vakcináját.
A Biontech német cég vezérigazgatója, Ugur Sahin a Der Spiegel című hírmagazinnak elmondta, az európai uniós engedélyezési kérelem benyújtását megelőző munka utolsó szakaszánál tartanak, és május 5-én hivatalosan megkérik az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA), hogy készítményük engedélyét terjessze ki a 12-15 éves korosztályra.
Az EMA vizsgálata néhány hétig tart, így már június elején beadhatják az első oltásokat.

A Pfizer és a BioNTech március végén jelentette be, hogy készítményük az úgynevezett harmadik fázisú klinikai vizsgálat alapján százszázalékos hatékonysággal véd a Covid-19-től a 12-15 éves korosztályban. Megfigyelték azt is, hogy az oltás nagyon erőteljes immunválaszt vált ki a korcsoportba tartozó gyerekeknél.
Az oltóanyag biztonságosságát és hatékonyságát a kisgyermekeknél és a legalább 6 hónapos csecsemőknél is vizsgálják. Ugur Sahin a Der Spiegelnek elmondta, júliusban lehetnek meg az első vizsgálati eredmények az 5-12 éves korosztályról, szeptemberben pedig a még kisebb gyerekekről.
A szakember bizakodó, mert a vizsgálatok eredménye „bátorító”, arra utal, hogy a gyerekeket különösen jól védi az oltás. (MTI)

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: