Hazai hírek

Az új tanévben is lesz „ingyenebéd”

az iskolai ingyen ebéd „ingyenebéd” Havi 21 millió euróba kerül az „ingyenebéd”, nagyjából.
Az iskolának, illetve a fenntartónak augusztus 10-ig kell leadnia a diákok listáját a szociális ügyi hivatalnak. Ez alapján kapja meg az előleget december 31-ig a tanulók étkezési támogatására, közismert nevén az „ingyenebédre”.
Le kell adni a pontos kimutatást is az előző fél évről, hogy mennyi ingyenebédet fogyasztottak el valójában a gyerekek.

Hozzájárulásra jogosultak az alapiskolások, az ún. „kisgimisek”, és azok a tanulók is, akik 8. osztályból felvételiztek, és 9. helyett első évfolyamban középiskolában tanulnak. Az óvodások közül csak az utolsó évfolyamba járók kapnak támogatást, mert számukra kötelező az óvodalátogatás. Viszont a kisebb ovisoknak is jár, ha a családjuk szociális támogatásra jogosult, illetve bevételei nem haladják meg a létminimumot.

Az alsó tagozaton a tavalyi tanévben 2,10 euró, a felső tagozaton és a kisgimiseknél 2,30 euró, az óvodásoknál pedig 1,40 euró volt ebédenként a támogatás.
Az előző tanév utolsó, júniusi hónapjában összesen 487 327 diák kapott ingyenebédet, ezek teljes összege közel 21 millió euró volt.


Discover more from Magyar Iskola

Subscribe to get the latest posts sent to your email.