Egyéb kategória

Augusztus 17-ig rághatják a körmüket a szülők és pedagógusok

Augusztus 17-ig rághatják a körmüket a szülők és pedagógusok. Az oktatási miniszter ugyanis ekkor fogja csak kihirdetni a szeptemberi iskolanyitás szabályait.

Branislav Gröhling oktatási miniszter a Markíza TV esti hírműsorában azt mondta, hogy a jövőben már nem zárhat be mindenhol iskolákat. A tanítás menetét azonban nagyban befolyásolhatják az higiénikusok járványhelyzet alapján hozott döntései. Elmondta, hogy eddig az iskolai személyzet 66%-a kapott védőoltást.

„Ez a szám jóval meghaladja a szlovákiai és az európai átlagot, ami pozitív hír”

Augusztus 17-ig rághatják a körmüket a szülők
Augusztus 17-ig rághatják a körmüket a szülők és pedagógusok.

– írta a miniszter a közösségi médiában.  A július végi adat az NCZI-től származik. A miniszter megelmlít néhány érdekességet is:
💉 Az ország minden körzetében az iskolai személyzet több mint fele be van oltva. Az egyetlen kivétel Kysucké Nové Mesto járás (ahol 51% a be nem oltottak és 49% a beoltottak aránya).
📍 A tanárok és az iskolai személyzet körében a legmagasabb az oltási arány a dunaszerdahelyi (77%), a sellyei (73%), Pozsonyi (átlagosan 72%, a körzetek 69% és 74% között mozognak), a myjavai (71%) és a nagyszombati, komáromi, alsókubíniés eperjesi (70%) járásokban.
📍 Az iskolai személyzet körében a legalacsonyabb oltási arányt a következő járások: Kysucké Nové Mesto (49%), Detva (54%), Gelnica (55%), Čadca (55%) és Ilava (56%). De még ezekben a járásokban is a szlovákiai átlag felett van az iskolai dolgozók oltási aránya, ami szintén biztató 😊.

Végül közzé tett egy felhívást az iskolai alkalmazottaknak, akik még nem éltek a védőoltás lehetőségével, de esetleg fontolgatják azt:

A szakma jellegéből adódóan sokan ki vannak téve a fertőzésveszélynek, mivel gyakran sok diákkal érintkeznek. Az idősebb kor szintén kockázati tényező. A szakértők már régóta hangsúlyozzák, hogy a delta-változat bármelyikünk számára elkerülhetetlen, és az őszi kórházi kezelések megelőzhetők lesznek a védőoltással. A külföldi tapasztalatok is ezt erősítik.

Ezért kérem az iskolai dolgozókat, hogy vegyék igénybe a védőoltást. Ezzel nemcsak saját magát védi meg, hanem hozzájárul a vírus terjedésének visszaszorításához és ahhoz is, hogy az iskolák mindenki számára biztonságosak legyenek. Az iskolai dolgozók kétharmadát már beoltották, ahogyan 2 millió szlovákot és 2 milliárd embert a világon. Ez a legjobb megoldásunk az elkövetkező harmadik hullámban.