Vasárnap kezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.
Angol és magyar szövegű történet
Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja, amivel a kereszténység aztünnepli, hogy Jézus a halála előtti napokban bevonult Jeruzsálembe. De miért is vezetett akkor Jézus útja Jeruzsálembe? A zsidó vallás ekkor emlékezett meg peszah ünnepekor az Egyiptomból való szabadulásról, és bárányáldozatot mutattak be.
Jézus valószínűleg néhány nappal peszah ünnepe előtt jöhetett Izrael kultikus központjába, ám a pontos időpontot nem tudjuk, így virágvasárnap megegyezés alapján lett Jézus Jeruzsálembe vonulásának napja, húsvét előtt pontosan egy héttel.
A Biblia három evangéliumában is szerepel, hogy Jézusnak ekkorra már országos híre volt, ezért a zarándokok odavonultak Jézus megjelenésekor, mert azt hitték, megkezdődött a messiási korszak, amely megszabadítja őket a római elnyomástól.
Annak szimbolikus jelentése van, hogy szamáron vonult be Jézus, ugyanis ez a nyájat összetartó pásztorok állata volt, szemben a lóval, amely a katonaság és az erőszak jelképe volt. Ezt korábban már az Ószövetségben is megjövendölte Zakariás próféta, ennek beteljesedését látták a korabeli emberek virágvasárnapkor.
A tömeg Dávid fiaként üdvözölte Krisztust, és ebben is a prófécia megvalósulását látták, mert a Messiást ebből a családból várták a zsidók. Jézus mind nevelőapja révén, mind anyai ágon eleget tett ennek a kritériumnak. Lukács evangélista szerint Mária személye eredeztethető Dávid király családjából, míg Máté Ábrahámig vezeti vissza Jézus őseit, ahonnan Dávidon keresztül Józsefhez, Jézus nevelőapjához vezet az út. Ezek a családfakutatások azonban már kifejezetten a keresztény kutatások eredményei, a zsidó nemzetségtáblák nem maradtak fenn, amelyek ezeket a tényeket igazolnák.
Messiás várása
Különösen annak fényében volt jelentős Jézus megjelenése a hagyományok szerinti virágvasárnapon, hogy a zsidóság az addig eltelt utolsó mintegy nyolc évszázadban folyamatosan nemzeti tragédiákat és megalázottságot élt át, többek között a babiloni, perzsa, görög és római hódítók miatt. Ez alól kivételt csak a makkabeusi korszak jelentett, amikor a Kr. e. 167-ben kitört felkelés és gerillaharcok során rövid időre kiűzték a makkabeusok által vezetett seregek a görög utódállam megszállóit még a jeruzsálemi templomból is.
Jézus korában a nemzet felemelkedésének vágya erősítette a Messiás várását, amely a virágvasárnapi eseményben érte el csúcspontját. Ennek megfelelően jólétet, boldogságot és nemzeti dicsőséget vártak a Megváltótól.
A farizeusok nem hisznek benne
A zsidóságon belül egy jelentős rétegre, az írástudókra és az ő vezetésük szellemében élő farizeusokra azonban a lelki értelmű messiásvárás is jellemző volt. Ők a mózesi törvény, a tiszta erkölcs, az Istennek tetsző élet szószólói voltak. Ez az írástudó közösség Izraeltől mint Isten választott népétől a mózesi törvények betartását várta el, Jézus viszont liberálisabb volt a törvények betartatása tekintetében.
Jellemző eset a szombat napi gyógyítása, ami miatt a zsidó törvénytudókkal a Biblia szerint összeütközésbe is került. Egy másik esetben Jézust Simon farizeus házába hívták vendégségbe, ahol a korabeliek nagy megrökönyödésére szóba állt egy bűnös asszonnyal. Jézus ilyen cselekedetei meggyőzték arról a zsidóság egyik vezető rétegének számító írástudókat, hogy Jézus nem lehet a Megváltó, akit több évszázad óta vártak.
Trónra lépést és lázadást várnak a zsidók
Jézus virágvasárnapi bevonulásakor a köznéptől elkülönülő farizeusok és írástudók kiváró álláspontra helyezkedtek, míg a tömeg túlnyomó része lelkesedett az általa Isten fiának tartott személyért. Az elvárásoknak azonban Krisztus virágvasárnapkor nem tett eleget, nem lépett trónra, nem koronáztatta meg magát, nem szított lázadást a római császársággal szemben. Az ünneplést azonban elfogadta, ami a lelki vezetésre vonatkozott.
A Bibliában nem szerepel a tömeg felvonulásának részletes története, mindössze a lelkes együttlét, a közösség egybetartozásának élménye jelenik meg. A Jeruzsálembe zarándokolt emberek ekkor minden valószínűség szerint arra számítottak, hogy peszah ünnepén lép majd színre Krisztus mint Megváltó.
A később virágvasárnapnak nevezett ünnepélyes bevonulás után a zsidóság vezetői nem vállalták a nyílt fellépést Jézussal szemben, néhány nap múlva viszont titokban megteszik ezt a lépést, Jézus elfogását és elítéltetését.
Virágvasárnap különös ünnep. Egyszerre van jelen a szertartásban az öröm és a halál, a dicsőség és a szenvedés, a nép lelkendezése és gyűlölettől eltorzult kiáltozása. Ugyanazok az emberek, akik az első evangéliumi szakaszban még hozsannát kiáltanak, a másodikban, a passióban már Krisztus kereszthalálát követik.
Ennek a hatalmas és drámai, színektől, képektől és érzelmektől fűtött történés-sornak a középpontjában pedig ott áll Jézus, a csöndes, a hallgatag, és mégis hallatlanul erőteljes, egyetlen szavával végpusztulást idéző, templomot tisztító vagy éppenséggel tanító, megbocsátásért imádkozó Megváltó. Ő maga is kétféleképpen áll előttünk: mint a király és mint a szolga…
