Április elseje a bolondság, a tréfálkozás napja. Többféle magyarázat is létezik, hogy hogyan lett április elseje a „bolondok” napja.
Más feltételezés szerint a hagyomány onnan ered, hogy régen a francia naptárban az esztendő április 1-jén kezdődött. Ezen a napon a franciák ajándékokkal lepték meg egymást. Amikor IX. Károly király 1564-ben elrendelte, hogy az esztendőnek január 1-jén kell kezdődnie, az ajándékozások időpontja is áttolódott január 1-jére. Eleinte azonban a jó szokás megtartásának érdekében április 1-jén is küldözgettek egymásnak ajándékokat a franciák. Később értékes ajándékok helyett inkább tréfákat küldtek, s végül kialakult az a szokás, hogy a hamis évkezdetet hamiskodással ünnepelték meg.
Egy francia anekdota az ünneppel kapcsolatban:
A márkiról gyöngyökben hullott a veríték; valóban borzasztó betegség üthetett ki rajta. Orvosért futtattak, az orvos – szintén beavatott – megvizsgálta, receptet írt, és gondterhelten távozott. Ezután szaladtak a recepttel a gyógyszerészhez, az visszaküldte, hogy nem érti… Nem is érthette, mert ez volt ráírva: „Accipe cisalia et dissue purpunctum…” (Végy ollót, és vágd fel a mellényedet…)
Az április 1-jei tréfálkozásnak Magyarországon is nagy hagyományai vannak. Ezen a napon a felnőttek és a gyerekek egyaránt szerették megtréfálni egymást. Topolyán például a gazda a szomszéd tanyára küldte a kiskanászt szúnyogzsírért. Szokás volt az is, hogy pénzt adtak a gyerekeknek, majd a boltba küldték őket trombitahúrért, esernyőmagért és hegedűbillentyűért. A beugratottat azután így csúfolták:
Május szamara,
Fölnézett a toronba
Megnézte, hogy hány óra:
Féltizenkettő,
Bolond mind a kettő!
Április 1-je az indás növények vetőnapja is volt, minden más munka végzésére szerencsétlennek tartották ezt a napot, mert a nép úgy hitte, Júdás ezen a napon akasztotta fel magát.
Április elseje a rendszeresen tréfarépát reggelizők második születésnapja: milliárdok váltják valóra a helyenként ugyan vicces, de legtöbbször inkább csak fárasztó ötleteiket, hogy néhány pillanatra megviccelhessék a szeretteiket, kollégáikat, rajongóikat, vagy épp az utca emberét.
A XIX. és XX. század ezen a téren is más volt: a legnagyobb lapok és a kor rocksztárjaiként kezelt hírességek néhány pillanat alatt, könnyedén vicceltek meg milliókat – nem is akárhogyan!
A rendhagyó szamárkiállítás
