A 150 esztendeje ezen a napon elhunyt Samuel Finley Breese Morse Morse amerikai feltaláló 1832-ben álmodta meg a távíró elvét. Ezután következett a megvalósítás hosszú időszaka. Az első nyilvános sikert végül az 1837. szeptember 4-én a New York-i egyetemen tartott bemutató hozta meg. Morse akkor fél kilométerrel távolabb levő munkatársa adni kezdte a jeleket, majd az előadóteremben álló készülék ingája tüskéket rajzolt a papírszalagra. Ezután Morse leolvasta a számokat és mivel fejből tudta a kódokat, felolvasta a papíron álló szöveget
„Sikeres kísérlet a telegráffal 1837. szeptember 4-én.”
Az egységes nemzetközi jelzésrendszerré vált pont-vonal kombinációt Morse csak 1839-ben dolgozta ki.
Az első távíróvonal Baltimore és Washington között épült, amelyen 1844-ben futott végig az első mondat.
Morse nem volt tudós, képzett festőművész volt, aki egy időben a Louvre-ban kiállított képeket másolta, de főleg portréfestésben jeleskedett.
Hogy nem a festményeivel vonult be a történelembe, annak köszönhető, hogy jómódú családból származott, ezért lehetősége volt a tengeren túl, Angliában tanulni a festészetet, majd tíz évig vándorművészként dolgozott. 1832-ben indult vissza Amerikába, és a hazafelé tartó hajóúton együtt utazott egy Charles Thomas Jackson nevű professzorral, aki a hajó többi utasát egy elektromágnessel szórakoztatta. Morse is végignézte az előadást, és nagyon magával ragadta a bemutató.
Olyannyira, hogy még a hajón kidolgozta hirtelen támadt ötletét: egy távíró elég vázlatos tervrajzát, aminek használatához egy olyan jelrendszert is kialakított, ami pontok és vonalak különböző kombinációjából állt.
Miután hazaért, Morse nem dobta félre ötletét, hanem az évek során tovább dolgozott a szerkezeten, és az ábécéjén, amit először 1837-ben szabadalmaztatott.
Megfigyelte ugyanis, hogy az angol nyelvben legtöbbet használt betű az E, így ennek lett a jele az egy pont. A második leggyakoribb a T, így az lett az egy vonalka, és minél ritkábban használt betű következett, annál hosszabb kódot kapott.
A kód végső verziója talán azért is lehetett ilyen népszerű, mert végső soron használatához nincs szükség arra a távíróra, amire eredetileg Morse a kódot fejlesztette.
Mivel a kód lényege, hogy rövid (ti) és hosszú (tá) jelek váltogatják egymást adott sorrendben, amik betűket jelölnek, így írásban, hangban, de fényvillanások segítségével is lehet morzézni. Vagy például pislogással is, ahogy azt tette 1966. május 2-án Jeremiah Denton amerikai katona, aki a vietnámi hadifogságából üzent így, amikor egy interjúban arra kényszerítették, hogy azt mondja, megfelelően bánnak vele fogvatartói. Denton el is mondta, amit vártak tőle, de közben a torture, azaz kínzás szót morzézta el pislogva, hogy hazájában megtudják, mi történik vele valójában.
Mivel sokféleképpen és sok helyzetben használható ez a kódnyelv, ezért lassúsága miatti mellőzése helyett inkább kitaláltak különböző egyezményes rövidítéseket, amik hosszabb üzeneteket jelöltek. Például, ha meg akartak valamit köszönni, egy T-t és egy U-t küldtek, vagy ha bajba kerültek, az S az O és az S betűket kellett küldeni.
Miért pont SOS?
Elsőre talán azt hihetnénk, hogy a vészjelzés is valaminek a rövidítése, mint a TU a köszöneté (thank you). Lehetne akár Save Our Soul (mentsétek meg a lelkünket) vagy Save Our Ship (mentsétek meg a hajónkat), de valójában egyszerűbb oka van annak, hogy az SOS lett vészjelzés rövidítése:
az S-t három ti jelöli, az O-t három tá, ezek egymás utáni ismétlése pedig jobban kivehető bármilyen zajos környezetből, mint más kombinációk. Így lett a vészhelyzet jelölése ti ti ti tá tá tá ti ti ti.
