Kitekintő

Nem csak a nyár első napja a mai, hanem az európai zene ünnepe is

Ma van az európai zene ünnepe.

Maurice Fleuret francia zenetudós 1982-ben javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt zenével köszöntsék. Az ötlet az akkori francia kulturális miniszter, Jack Lang támogatásával valósult meg.

Ma van az európai zene ünnepe
Ma van az európai zene ünnepe

A zene ünnepének gondolata először 1976-ban merült fel, amikor az amerikai Joel Cohen, a francia rádió zenei producereként egy egész napos koncertfolyam rendezésébe fogott a nyári napforduló megünneplésére.

A zene európai ünnepének chartáját 1997-ben 12 európai ország 16 városa írta alá Budapesten.

Mára a zene ünnepe európai, sőt nemzetközi méretűvé vált: több mint 100 országban rendezik meg ugyanazon a napon, június 21-én.

„A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.”
Kodály Zoltán

Ezen a  2010-es felvételen látható, hogy a zene valóban nem ismer határokat: Kodály Zoltán kórusművét egy japán gyermekkórus énekli:

A Zene Európai Ünnepének chartáját 1997-ben 12 európai ország 16 városa írta alá Budapesten.

BUDAPESTI NYILATKOZAT AZ ALAPELVEKRŐL

Az 1982-ben Franciaországban kezdeményezett Zene Ünnepe 1985-ben – mely Európában a Zene Éve volt – vált igazán népszerűvé a kontinensen.
1995 óta a jelenlévő köz- és magánintézmények képviselői minden évben közösen szervezik a Zene Európai Ünnepét. Teszik ezt annak érdekében, hogy elősegítsék a saját országukra jellemző zenei sokszínűség feltárását és megismertetését, illetve elősegítsék a kulturális cserét a zene területén az Európai Unió és Európa más országai között.
E rendezvény a partnervárosokban jelentős helyi eseménynek számít. Az együttműködésben résztvevők célja, hogy minél kiterjedtebb kapcsolatrendszert hozzanak létre, és ezáltal – a résztvevő partnerek támogatásával – az európai együttműködést erősítsék, illetve részt vállaljanak egy kulturális Európa alakításában.

Ennek szellemében a Zene Európai Ünnepe a következő elveken alapul:

A Zene Európai Ünnepére minden év június 21-én, a nyári napforduló idején kerül sor.
A Zene Európai Ünnepe az élő zene ünnepe. Célja a zenei sokszínűség bemutatása bármely zenei műfajról is legyen szó.
A Zene Európai Ünnepe felkérés szólisták és zenekarok (hangszeres vagy énekes) spontán és szabad közreműködésére, illetve kérés a zenei intézmények felé, hogy biztosítsanak lehetőséget az amatőr és professzionális előadók tehetségének bemutatására.

A közönség számára minden koncert ingyenes.
A Zene Európai Ünnepe elsősorban szabadtéri esemény, amely utcákon, tereken, közparkokban, játszótereken, zajlik. Zárt terek csak abban az esetben használhatók amennyiben tiszteletben tartják az ingyenesség szabályát. A Zene Európai Ünnepe alkalmat kínál arra is, hogy a zene gyakorlására olyan terepek is megnyíljanak, amelyek nem hagyományos koncert helyszínek – múzeumok, kórházak, középületek.

A Zene Európai Ünnepe a közönség és a zenét gyakorlók számára egyaránt kivételes nap. A társszervezők vállalják, hogy jelen nyilatkozatnak megfelelően, a muzsikát és az élő zenei előadásokat az anyagi haszonszerzés szándéka nélkül támogatják ezen a napon.

A társszervezők vállalják, hogy a jelen chartában foglaltak szerint tiszteletben tartják a Zene Európai Ünnepének szellemiségét és annak alapelveit.
A Zene Európai Ünnepe Egyesület állandó irodáját a párizsi A.D.C.E.P.-ben állítja fel.

Budapest, 1997. november 1.

A nyilatkozatot Barcelona, Berlin, Brüsszel, Budapest, Nápoly, Párizs és Róma önkormányzatainak, kulturális kormányzatainak képviselői írták alá.