Hazai hírek

Tünetmentes tanévkezdés

Tünetmentes tanévkezdés

Úgy kezdődik a tanév, mint a járvány előtti években, nincsenek járványügyi korlátozások.

Lehet kezdeni szervezni a szalagavatót, a sítanfolyamot, egyéb iskolai rendezvényeket. Csupán a gyerek tünetmentességét kell igazolnia a szülőnek a már ismert módon.
Senki sem számít arra, hogy a járvány miatt ismét hosszú időre távoktatást kellene elrendelni ebben a tanévben, a járványügyi szakértők a lakosság átoltottságában és korábbi átfertőződésében bíznak.
Nem kell maszkot viselni az iskolában, és ha valamelyik diák elkapná a Covid-fertőzést, csak neki kell karanténba vonulnia, az osztálytársainak nem. Reggeli szűrés sem lesz az iskolákban (az óvodában igen), de a szülők kérhettek az otthoni önteszteléshez antigénteszteket.

Ha mégis romlana a járványhelyzet, az igazgató 5 napra elrendelheti egy-egy osztály bezárását, ebben az esetben kellene biztosítani a távoktatást. Egyébként pedig a koronavírusra ezentúl csupán úgy tekintenek, akár az influenzára.
A szülő továbbra is öt egymást követő tanítási napra maga is igazolhatja a gyerek távolmaradását.

Ami mégis veszélyeztetheti a tantermi oktatást, az a teljesen bizonytalan energiahelyzet, az elszabaduló energiaárak, és az, hogy az oroszok játszadoznak az európai gázszállítással. Kérdés, mennyire lesz kemény a tél, és mennyi időre elegendőek az ország gáztartalékai, mert a különböző pártállású politikusok erről is teljesen eltérően nyilatkoznak.
Az önkormányzatok bizonytalan helyzete miatt felmerült, hogy januárban legyen távoktatás (emiatt nyilván eltörölnék a tavaszi szünetet). Erről a posztjáról távozó Branislav Gröhling oktatási miniszter is beszélt a mai tanévnyitón.

A hónapok óta húzódó kormányválság miatt senki sem tudja, mi várható a télen, mi lesz a gázárakkal és az állami támogatásokkal. Az iskolák fűtéséről is süketek párbeszéde zajlott az OĽaNO és az SaS között. Gröhling (SaS) búcsúzóul is elmondta, többször kért Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminisztertől plusz 50 millió eurót az iskolák magasabb energiaszámláira. Mint mondta, választ nem kapott.
Pontosabban a pénzügyminisztérium válaszul azt a nyilatkozatot tette közzé néhány napja, hogy „már elkülönített 40 millió eurót az állandó kiadásokra”. A fix költségek azonban nem a magasabb energia- és fűtésszámlát jelentik – ezekkel kapcsolatban eddig semmi kézzelfoghatót nem mondott a pénzügyi tárca.

ISKOLAI SZÜNETEK ÉS ÜNNEPNAPOK A 2022/2023-AS TANÉVBEN