2024. február 7-én 18:00 órától Halász Dávid lesz a komáromi Szinnyei József Könyvtár vendége a MINDENTUDÁS KÖNYVTÁRA sorozatban. A beszélgetés témája „A mesterséges intelligencia és az ember”.
Halász Dávid 1990-ben született Dunaszerdahelyen. A komáromi Selye János Gimnáziumban érettségizett, majd 2016-ban a Brünni Műszaki Egyetem Információs Technológiák Karán szerzett mesterdiplomát, mint hardvermérnök. Egyetemi tanulmányai alatt részt vett számos önkéntes diákszervezet munkájában.
Tanult Belgiumban a Leuveni Katolikus Egyetemen. 2013 óta dolgozik az amerikai székhelyű Red Hat-nek, mint vezető szoftvermérnök. Mindemellett autonóm kiber-fizikai ökoszisztémákat kutat egy nemzetközi csapatban.
Nevéhez fűződik számos publikáció, tanulmány és egy szabadalom is. Szakmai munkásságát bizonyítja, hogy a világ szinte minden pontján részt vett különféle nemzetközi konferenciákon. Szabadidejében szeret pingpongozni, utazni és 3D nyomtatóval robotokat építeni. Jelenleg Brünnben, Csehországban él.
A mesterséges intelligencia mikéntje, miértje szinte mindannyiunkat foglalkoztat, ezért is lesz érdemes eljönni a beszélgetésre.