Kitekintő Űrkutatás

Kiss László: Kell egy kicsit fölfelé is néznünk

Kiss László csillagász
Kiss L. László csillagász

Kiss László csillagász, akadémikus a Középiskolai MTA Alumni Programban tartott előadása arról szól, hogy miért érdemes egy kutatónak világot látni, majd miért tér haza mégis? Mitől meghatározó a kutatói munka mellett az eredmények publikálása? Mit kell tenni azért, hogy az MTA doktora, majd az Akadémia rendes tagja váljon egy kutatóból? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaphattak a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákjai Kiss László akadémikusnak a Középiskolai MTA Alumni Program keretében tartott előadásából, amelyen az is kiderült, hogy mitől is olyan izgalmas az exobolygók kutatása. A rendezvényen forgatott kisfilmek a cikkben megnézhetők.

A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatóját a Középiskolai MTA Alumni Program keretében hívta meg az AKG csillagászati szakköre. A Széchenyi-díjas asztrofizikus beszélt arról, hogy milyen tanulmányok és élmények hatására választotta a kutatói pályát. A szakkört vezető pedagógus és az oda járó diákok pedig azt mondták el, hogy mitől izgalmas a mai tizenéveseknek a világűr.

Kiss László a tudomány művelésének örömteli pillanatai és nehézségei mellett beszélt kedvenc kutatási területéről, az exobolygókról is. Előadásában kitért az exobolygó-kutatás kezdeteire és a tudományos munkában használt módszerekre és eszközökre is. A program végén a gimnazisták egy rögtönzött vetélkedő keretében mérhették össze csillagászati ismereteiket.