A NASA tudósai óriási, tízszög alakú mintázatot fedeztek fel a Szaturnuszon

A Szaturnusz déli sarka körül egy hatalmas, tízszög alakú légköri mintázat jelent meg. Ez a felfedezés meglepő párja a bolygó híres északi hatszögének. A Hubble-űrtávcső adatai szerint ez a különös „tízszög” csak néhány éve kezdett kialakulni, és azóta is egyre erősebbé válik. A kutatók remélik, hogy a további megfigyelésekkel kiderítik, miért alakult ki hirtelen ez a jelenség, és hogy vajon évtizedekig fennmaradhat-e.

Egy új, rejtélyes mintázat a Szaturnuszon

A NASA Hubble-űrtávcsöve különleges jelenséget fedezett fel a Szaturnusz légkörében: egy hatalmas, folyamatosan változó, tízszög alakú hullámot, amely a bolygó déli sarka körül kering.

Ez az első alkalom, hogy a tudósok ilyen nagy, szabályos alakú légáramlási mintázatot figyeltek meg a Szaturnusz déli féltekéjén. A struktúra némileg hasonlít a Szaturnusz híres északi hatszögéhez, de a fontos különbségek arra utalnak, hogy a kutatók talán egy egészen más légköri jelenséget figyelhetnek meg, most, kialakulás közben.

Az eredményeket a Science Advances tudományos folyóiratban tették közzé.

Hogyan fedezték fel a mintázatot?

A kutatók a Hubble több éves megfigyeléseinek segítségével rekonstruálták, hogyan alakult ki ez a jelenség, egészen 2023-ig visszamenőleg. A korábbi képeken már felfedezhetők voltak a mintázat halvány nyomai, mielőtt az a mostanra jól látható formává fejlődött.

A megfigyelések a Hubble OPAL (Outer Planet Atmospheres Legacy) programjából származnak, amely már több mint egy évtizede évente készít képeket a Naprendszer külső bolygóiról.

Amy Simon, a tanulmány társszerzője és az OPAL program vezető kutatója (NASA Goddard Space Flight Center) elmondta: korábban még sosem láttak ehhez hasonlót a Szaturnusz déli féltekéjén. Az északi hatszög több mint 40 éve, minden egyes megfigyeléskor jelen volt. Ez az új jelenség viszont más: úgy tűnik, egyre erősödik, így a kutatóknak ritka lehetőségük nyílik arra, hogy egy óriási légköri mintázat kialakulását élőben figyeljék meg.

A felfedezésben fontos szerepet játszott a Szaturnusz évszakainak váltakozása is. Ahogy a bolygó haladt a keringési pályáján, a déli sarka fokozatosan ismét láthatóvá vált a Föld felől. A földi obszervatóriumok képeit tanulmányozó csillagászok voltak az elsők, akik felismerték ezt a szokatlan alakzatot.

Amatőr csillagászok is besegítettek a felfedezésbe

A tanulmány vezető szerzője, Agustín Sánchez-Lavega, a Baszkföldi Egyetem (Spanyolország) kutatója. Az egyetem üzemelteti a Planetary Virtual Observatory Laboratory nevű weboldalt, ahol a világ minden tájáról érkező amatőr csillagászok oszthatják meg a Naprendszer bolygóiról készült földi felvételeiket.

2024-es képeken Sánchez-Lavega és két amatőr csillagász, Trevor Barry és Jean-Paul Oger vett észre egy halvány, hullámos sávot a Szaturnusz déli sarka közelében. A 2025-ben készült további földi megfigyelések már erősebb bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy ez a jelenség valóban tízszög alakú mintázattá fejlődött.

Ezután a kutatók a Hubble-űrtávcsövet is bevonták a vizsgálatba, hogy részletesebb képet kapjanak. Mivel a távcső az űrből figyel, sokkal élesebb képeket tud készíteni a Szaturnusz teljes forgásáról, a Föld légköre által okozott elmosódás nélkül.

Sánchez-Lavega hozzátette: mivel a Szaturnusz észak-déli légáramlási rendszere szimmetrikus, már 1990 óta keresik az északi hatszög déli megfelelőjét a Hubble képein. A Cassini űrszonda, amely 2004 és 2017 között keringett a Szaturnusz körül, azonban semmilyen jelét nem mutatta egy tartósan létező mintázatnak. A Hubble adatai viszont megerősítették, hogy ez a jelenség már 2023-ban létezett.

Egy mély, több rétegű légköri jelenség

Az újonnan felfedezett hullám a Szaturnusz egyik erős légáramlatában, egy úgynevezett „jet stream”-ben található. A megfigyelések azt is megmutatták, hogy a jelenség a légkör több rétegén keresztül is végighúzódik – tehát nem csupán a felhők tetején látható mintázatról van szó. Ehelyett úgy tűnik, egy függőlegesen is kiterjedt légköri szerkezetről beszélhetünk.

Az, hogy pontosan hol látszik a jelenség, kissé változik attól függően, hogy a Hubble milyen hullámhosszon figyeli meg. A különböző hullámhosszak ugyanis eltérő magasságban lévő légköri rétegeket mutatnak meg, ezért a tízszög helyzete kismértékben eltérőnek tűnhet.

Simon szerint a legérdekesebb az, hogy ez a jelenség egészen a közelmúltban alakult ki. A kérdés az, hogy miért most jelent meg hirtelen, amikor korábban soha nem figyeltek meg ehhez hasonlót.

A tudósok egyelőre nem tudják, mi váltotta ki a tízszög kialakulását, és azt sem, hogy stabil marad-e a jövőben. A kutatók szerint további Hubble- és James Webb-űrtávcsöves megfigyelésekre, valamint számítógépes modellezésre lesz szükség ahhoz, hogy kiderüljön: hogyan alakult ki ez a szerkezet, meddig maradhat fenn, és mennyire hasonlít a Szaturnusz tartósan létező északi hatszögéhez.

Évtizedek óta tartó Hubble-megfigyelések mutatják meg a változásokat

A Hubble hosszú működési ideje egyedülálló lehetőséget ad a csillagászoknak arra, hogy éveken keresztül kövessék a bolygók és más égitestek változásait.

Az OPAL program azért különösen értékes, mert nem csupán egyedi pillanatfelvételeket készít. Az ismétlődő megfigyeléseknek köszönhetően a tudósok nyomon tudják követni az évszakos változásokat, meg tudják figyelni az átmeneti viharokat, és fel tudják ismerni a fokozatosan kialakuló légköri mintázatokat is.

Mike Wong, a tanulmány társszerzője (Kaliforniai Egyetem, Berkeley) elmondta: amikor elindították az OPAL programot, számítottak izgalmas felfedezésekre, de nem tudták pontosan, mire számítsanak. Az OPAL programból származó felfedezések nagy része nem egyetlen megfigyelésen alapul, hanem több éven át gyűjtött adatokon. A rendszeres, hosszú távú megfigyelések teszik lehetővé, hogy sok új dolgot fedezzenek fel.

A kutatók továbbra is figyelemmel kísérik a Szaturnuszt, hogy kiderítsék: a déli tízszög is olyan tartós, hosszú életű jelenséggé válik-e, mint az északi hatszög, vagy folyamatosan változni fog.

A jövőbeli megfigyelések talán abban is segíthetnek, hogy megértsük, mi táplálja ezt a hullámot, és mit tanulhatunk belőle az óriásbolygók légköri viselkedéséről. Ezek az eredmények akár szélesebb betekintést is adhatnak a légköri folyamatokba, amelyek a Földön is lezajlanak.