Világirodalom

Tudtad? • Kérése ellenére nem égették el a kéziratait

100 éve, 1924. június 3-án hunyt el Franz Kafka (1883–1924) német nyelven alkotó csehországi író. Az évforduló kapcsán művei adaptációit láthattuk a napokban a televíziók képernyőjén.

A XX. század legnagyobb hatású íróinak egyike. Német nyelvű prágai zsidó kereskedőcsaládban született. Élete végéig hivatalnokként dolgozott, irodalmi műveit munkája mellett, leginkább éjszaka írta. A hivatal személytelensége, az emberi kiszolgáltatottság, a többszörös kívülállásából fakadó idegenségérzet, erőszakos apja tekintélyének nyomasztó súlya, a magány és a szorongás jelleméből fakadó tapasztalata adta művészetének alapélményeit.

Életében kevés műve jelent meg, azokat is inkább barátai biztatására engedte kiadni. Halála előtt szerelmét és legjobb barátját egyaránt arra kérte, hogy semmisítsék meg kéziratait (egyes kutatók szerint egyébként maga Kafka írásainak mintegy kilencven százalékát égette el), de kérését csak egyikük teljesítette: a barát, Max Brod kiadta a nála lévő szövegeket, s így több, ma kulcsfontosságúnak tartott Kafka-művet mentett meg az utókor számára, köztük az író két legismertebb töredékét, A per és A kastély című regényeket.

A kafkai világ alapvonásaiban abszurd. Helyüket nem lelő, elszigetelődött hősei előtt egy pillanatra sem tárul fel a sorsukat alakító, megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor áttekinthetetlen „Rend” és „Törvény” értelme. (A per főszereplője, Josef K. még azt sem tudja meg, mivel vádolják, csupán arról értesül a jogi gépezet homályos funkciójú fogaskerekein keresztül, hogy ügye rendkívül súlyos, de halálos ítéletéhez, melyet ő maga sem von kétségbe, ennyi is épp elegendő.) Kafka szövegei többféle, akár egymásnak ellentmondó értelmezést is lehetővé tesznek. A szenvtelen, pontosságra törekvő, jogi nyelvet idéző elbeszélés azonban semmilyen fogódzót nem nyújt a választáshoz.

A mitikussá növesztett hivatal Kafkánál már-már külön világszintet képvisel, a témák hétköznapisága azonban paródiába fordítja a mítoszt, ahogy a bibliai nevekkel felruházott szereplők és mitológiai párhuzamokból építkező történetek jelentéktelensége is ebbe az irányba hat. A kafkai elbeszélés ugyanis alapvetően egy hétköznapi, nagyon is reális világot ábrázol szinte kimerítő részletességgel, s ebbe tör be – helyesebben: erre épül rá – a maga nyomasztó természetességében az irrealitás és a fantasztikum. A Kafka szöveg többek közt ezért (s nem mellesleg a túlzás alakzatának szövegszervező szerepe miatt) gyakran komikus alaptónusú.

Az életmű a második világháború után került az érdeklődés középpontjába. Kafka ettől kezdve az irodalom egyik viszonyítási pontjává vált, az általa kialakított megszólalásmód pedig igen termékeny ábrázolási lehetőségnek bizonyult.