205 éve volt, hogy Nathaniel B. Palmer amerikai fókavadász, hajóskapitány (bizonyíthatóan) felfedezte az utolsó kontinenst, a fagyott Antarktiszt. Újabb fókatelepek felkutatása miatt hajózott le annyira délre.
A jeges kontinens felfedezéséhez több személy is köthető, annyi bizonyos, hogy a földrész felkutatása régóta izgatta az emberek képzeletét.
A déli jeges területek felkutatására az első komoly expedíciók a XVIII. században indultak. James Cook brit felfedező, tengerész elsőként szelte át a déli sarkkört 1773–74-es útja során, és hajózta körül ezen a szélességi fokon a Földet. Dél felé haladva azonban áthatolhatatlan jéghegyekbe ütközött, és úgy vélte, hogy a földrész megközelíthetetlen, vagy nem is létezik.
Évekkel később, a XIX. század első felében több felfedezőút is indult. 1820-ban három különböző expedíció is elérte az Antarktiszt. Az amerikai Nathaniel Palmer fókavadász, felfedező, Fabian Gottlieb von Bellingshausen német tengerész felfedező, a cári orosz haditengerészet tisztje, valamint az ír születésű Edward Bransfield, az angol haditengerészet tisztje is úgy vallotta, hogy ő pillantotta meg először a földrészt.
Nathaniel Palmer amerikai felfedező 1820-ban a Hero hajó kapitányaként dél felé vette az irányt. November 18-án ő és az emberei voltak az első amerikaiak, akik felfedezték az Antarktiszi-félszigetet. A helyet Palmer-földnek nevezték el.
Az Antarktisz felfedezésének dicsőségét a britek és az amerikaiak is magukénak követelik, de a mai adatok alapján már bizonyossá vált, hogy elsőként Fabian Gottlieb Thaddeus von Bellingshausen pillantotta meg a kontinenst az orosz felderítés keretein belül, 1820. január 28-án. Az orosz expedíció az I. Sándor cár által kiadott rendelet értelmében indult útnak 1819 nyarán két hajóval.
A Vosztok parancsnoka Bellinghausen, a Mirnij hajóé pedig Mihail Lazarov volt. A déli sarkkörön – Cook kapitány után másodikként – 1820. január 26-án haladtak át, két nappal később, január 28-án pedig Bellingshausen elsőként pillantotta meg az antarktiszi szárazföldet.
A jeges kontinens felfedezéséért tehát három kutatócsoport is követelheti magának a címet. A szárazföldet mindhárom csapat megpillanthatta, hajóikkal azonban nem tudtak partra szállni. Egy évvel később, 1821. február 7-én John Davis kapitány szervezett expedíciót, amely már érintette a szárazföldet, ezzel ő lett az első ember, aki az Antarktisz földjére (jegére) lépett. Ezután lecsillapodott a kutatási láz.
Belső területeinek felderítése csak a XX. század elején kezdődött meg. Az Antarktiszra akkor figyelt fel igazán a világ közvéleménye, amikor egymással versengve két expedíció próbálta elsőként elérni a Déli-sarkot. A norvég sarkkutató, Roald Amundsen négy kísérőjével indult útnak, 1911. december 14-én pedig elsőként érték el a Déli-sarkot, ezzel pedig öt héttel megelőzték a brit kormány expedícióját, amit Robert Falcon Scott vezetett.
Az Antarktisz elnevezés egy II. században élt görög geográfustól, Marinustól származik, aki az Északi-sark (Arktisz) ellentéteként utalt az akkor még nem látott területre. A nyugati világ hitt abban, hogy léteznie kell egy hatalmas déli földterületnek, amely úgymond „kiegyensúlyozza” a bolygó északi felén található Európát, Ázsiát és Észak-Amerikát. Több expedíció is indult a Terra Australis Incognita („Ismeretlen Déli Föld”) felkutatására.
Készültek olyan térképek, amelyek jelezték létezését. Ezek egyike volt egy 1513-ban készült török térkép, amely ábrázolta az Antarktisz egy részét – ez bizonyíthatja, hogy a keleti világ előbb fedezte fel a területet, mint a Nyugat.
Az első partraszállást az amerikai John Davis fókavadász követte el, aki állítólag 1821. február 7-én lépett a jeges földre – de ezt a dolgot több történész is vitatja. A Déli-sarkot 1911. december 14-én érte el elsőként a norvég felfedező, Roald Amundsen és csapata.
2006. január 16-án magyar idő szerint 0 óra 32 perckor Ács Zoltán és Kovalcsikné Bátori Krisztina első magyarokként jártak a Déli-sarkon.
1959. december elsején írták alá az ún. Antarktisz-egyezményt, amely 1961. június 23-án lépett érvénybe. Ez többek között korlátozza az Antarktiszon a katonai tevékenységeket, tiltja a hulladéklerakást és támogatja a tudományos kutatásokat. A jeges kontinens élővilága szegényes: növények alig nőnek rajta (zuzmók, algák), és leginkább fókák, pingvinek és bálnák alkotják faunáját. Az emberek csupán kutatóbázisokon élnek itt: összesen mintegy 3000-4000 ember (télen pedig 800-1000).
Kapcsolódó:
Az Anttarktisz története
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
