Magyar irodalom

Dugonics András – Az első magyar regény írója

285 éve született Dugonics András, az első magyar regény, az Etelka írója.

Szegeden született. 1756-ban piarista szerzetes lett. Nyitrán és a nagyszombati egyetemen is tanított.

Dugonics András
Dugonics András „Etelka” című regényének második kiadása (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd)
Izsó MIklós mellszobra Dugonics Andrásról

Az egyetemmel 1777-ben Budára, majd 1785-ben Pestre költözött, és 1788-ban az egyetem rektora lett. 1808-ban nyugalomba vonult, és visszatért szülővárosába. 1818. július 26-án halt meg Szegeden.

Első írásai költemények voltak magyar, illetve latin és német nyelven. 1774-ben Trója veszedelme címmel a klasszikus eposzokat dolgozta fel prózában, 1780-ban pedig elkészítette az Odüsszeia első magyar fordítását is, amely Ulissesnek, ama híres és nevezetes görög királynak csudálatos történetei címen jelent meg.

1786-ban fejezte be mindmáig legismertebb munkáját, az Etelkát, az első valódi magyar regényt. A cenzúra csak 1788-ban engedélyezte a mű megjelenését, amely ugyan a honfoglalás korában játszódik, de aktuálpolitikai célzattal, II. József németesítő politikája elleni tiltakozásul íródott. Az Etelka név ebben a műben született, amelyet az ősi hun Etele név női változataként talált ki az író. Az Etelka sikerén felbuzdulva több kalandos regényt is írt.

1794-ben a Jeles történetek című kétkötetes munkájában kiadatta drámáit is, leggyakrabban játszott darabjából, a Bátori Máriából írta meg Erkel Ferenc első operáját 1840-ben.

Írói-tanári munkásságának fontos része volt nyelvújítói tevékenysége: új szavakat alkotott, régieket elevenített fel, az irodalmi nyelvbe emelt számos népnyelvi szót és kifejezést. Magyar nyelvű matematikai tankönyvet is kiadott, a számtan, az algebra, a mértan számos műszavát fordította le, neki köszönhetjük például a kör és a derékszög szavakat.

Életének utolsó éveiben történetírással és folklórkutatással is foglalkozott, közmondásokat, szólásokat tartalmazó nagyszabású munkája, a Magyar példabeszédek és jeles mondások című gyűjtemény azonban csak két évvel halála után, 1820-ban jelent meg.


Discover more from Magyar Iskola

Subscribe to get the latest posts sent to your email.