Balogh Edgár, a tények tanúja

A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, amelynek főszerkeszője volt, röviden közíróként, szerkesztőként határozza meg a 120 éve e napon született Balogh Edgárt.

Balogh Edgár (1906. szeptember 7., Temesvár – 1996. június 19., Kolozsvár), előbb szlovákiai, majd az 1935-ben történt kiutasítása után romániai magyar publicista, főszerkesztő, egyetemi tanár, tudományegyetemi rektor. Édesapja a nagyszebeni szász Kessler Ferenc katonatiszt, édesanyja pedig pozsonyi, magyar irodalomszakos tanárnő volt. 1926-ban vette fel anyai ági családi nevét.

Idős korában (az 1980-as években már a hetvenes éveinek végén, nyolcvanas éveinek elején járt) a politikai enyhülésnek köszönhetően még lehetősége nyílt meglátogatni fiatalkora fontos helyszíneit az akkori Csehszlovákiában, találkozni a hazai klubmozgalom részvevőivel és visszaemlékezni a Sarló mozgalom történelmi éveire. Visszaemlékezései az 1981-ben megjelent Hét próba című kötetben olvashatók.

Pozsonyban végezte el a magyar reálgimnáziumot, majd a prágai német egyetem filozófiai karán folytatta tanulmányait. Etnográfusnak készült. Első írása 1922-ben jelent meg a losonci A Mi Lapunk c. ifjúsági folyóiratban, első tanulmányát (A szűzgulyahajtás) 1927-ben az Ethnographia-Népélet közölte Budapesten.

Publicisztikai munkásságát a Prágai Magyar Hírlapban, a csehszlovákiai magyar ellenzéki pártok lapjában kezdte. Kezdeményezője és szervezője volt a csehszlovákiai magyar ifjúság haladó Sarló mozgalmának. 1931-ben a kommunista mozgalomba kapcsolódva Fábry Zoltánnal szerkesztette Az Út című prágai kommunista szellemű művelődéspolitikai folyóiratot, s 1934-ben fordításában jelent meg a Barnakönyv Hitler-Németországról és a lipcsei perről című német antifasiszta mű. A csehszlovák hatóságok 1935-ben kiutasították; visszatért szülőföldjére, s előbb Kolozsvárt, majd Brassóban telepedett le.

A Korunk belső munkatársa s a Brassói Lapok cikkírója. Mint a MADOSZ vezetőségi tagja kezdeményezte a romániai magyar ifjúság 1937-es Vásárhelyi Találkozóját, egyik elindítója a népfront jellegű Erdélyi Enciklopédia Könyvkiadónak. Itt jelent meg 1939-ben Íratlan történelem c. cikkgyűjteménye Erdéllyel és Olténiával való ismerkedéséről s Duna-völgyi összehasonlító történelemszemléletéről.

A bécsi döntések után rövid ideig Kalotaszentkirályon tanítóskodott, majd hatósági eltávolítása után Móricz Zsigmond megbízásából a Kelet Népe kolozsvári szerkesztője (1941) s a budapesti Magyar Nemzet, 1942-től a budapesti Kis Újság munkatársa. Józsa Bélával együtt állította össze a 48-as Erdély c. zsebkönyvet (Kolozsvár, 1943); 1944 elején elkészült Hármas kis tükör c. cikkgyűjteményét a Magyar Élet Kiadó a német megszállás miatt csak 1945-ben tudta megjelentetni.

Részt vett az észak-erdélyi antifasiszta ellenállási mozgalomban. Közvetlenül a felszabadulás után, 1944. október 18-án kezdeményezésére jelent meg Kolozsvárt a Világosság c. napilap, melynek 1948-ig főszerkesztője. A Magyar Népi Szövetség (MNSZ) alelnöke (1946-ig), s mint a művelődési osztály vezetője vett részt a romániai magyarság új művelődési intézményeinek megszervezésében, illetve a régiek demokratizálásában.

Sokakkal egyetemben Balogh Ed­gár a romániai magyar politika-, irodalom- és művelődéstörténet vitatott alakja lett a változások után. Gál Máriának a ko­lozsvári Szabadság hasábjain A múl­tat nem elvetni, hanem értékelni kell címen 1999. november 4-én közölt cikkében írja: »Mit köszönhetünk a „megalkuvóknak”? Hogyan alakult volna a romániai magyar közművelődés, ha Balogh Edgár és társai megtagadták volna az örökös megalkuvást, és visszavonultak volna a csa­ládi életbe, a hallgatás és néma megvetés elefántcsonttornyába? Meg­érte az a „néhány” magyar lap, könyv, rádióadás, magyar osztály és iskola azt, hogy „be­szennyezték” önmagukat? Van-e joguk azoknak a tisztán maradottaknak ítélkezni, akiknek nevéhez ugyan nem fűződik kompro­misszum, de érdem sem?«