Hazai hírek Versenyek

Mesefesztivál volt Szentpéteren

A szentpéteri Kossányi József Alapiskola és Óvoda 2019. november 27–29-én rendezte meg 13. Mesefesztivált. A rendezvény célja, hogy minél többen átélhessék a mesevilág varázslatos vonzásának örömét, tudást és erőt adó szavait, történeteit. Az iskola beszámolója:

Kossányi József Mesefesztivál
A teltházas előadás hatalmas sikert aratott!

A rendezvény fontos küldetése a hagyományőrzés is, éppen ezért a háromnapos program a szerdai tanulmányi kirándulással indult. Az alsó tagozat tanulói a Monostori Erődbe látogattak Az élvezetes tárlatvezetés kézműves foglalkozással folytatódott, ahol a tanulók kipróbálhatták a kalácskészítés fortélyait, vagyis a pékmesterség rejtelmeibe kóstolhattak bele. Délután a gútai malomban ámulva figyelhették meg, hogyan lesz a gabonából liszt. A fesztivál csütörtökön meseolvasó versennyel folytatódott, melyen az iskola alsó tagozatosai vettek részt. Pénteken a szentpéteri kultúrház változott mesebeli világgá. Az 1-5. osztályos tanulók csapatokban mérhették össze kreativitásukat és meseismeretüket. Olvastak, értelmeztek, rejtvényeket oldottak, alkottak, ragasztottak, terveztek és rajzoltak. A vetélkedő nehéz feladatai ellenére a versenyzők tisztességgel kiállták a próbát, megoldották a feladatokat és megalkották fakanálból bábcsaládjukat. A legtöbb pontot gyűjtő csapatok megkapták a megérdemelt jutalmukat, minden győztes könyvet kapott ajándékba.

Pogácsasütő Verseny

Idén a Kossányi József Alapiskola és Óvodában a harmadik Pogácsasütő Versenyt rendeztük. A 18 különféle pogácsa nagyon finom volt, a Legfinomabb Pogácsa díját Major Ágnes nyerte. A péntek délelőtti program egyik célja fiatal amatőr színjátszók bemutatása volt. Idén három iskola színjátszócsoportja lépett színpadra. A hetényi Tarczy Lajos Alapiskola Gólyaláb csapata a Csudahalott című darabot, a perbetei vendégek a Doroty Óz birodalmában című mesét adták elő a Kis Tündérvirágok tolmácsolásában. A szentpéteri iskolát a Fekeč Péter tanító bácsi vezette negyedikesek csoportja képviselte. Ők a Lúdas Matyit mutatták be.
A rendezvény fénypontja a Szigetszentmiklósi Sziget Színház János vitéz című daljátéka volt. A darab rendezője Pintér Tibor, akit Jancsi szerepébe bújva csodálhattak a lelkes rajongók. A szentpéteri kultúrházat a társulat tagjainak csodás éneke zengte be.
A teltházas előadás hatalmas sikert aratott! Így volt, igaz volt, aki nem hiszi, járjon utána!

Bukovszky Nóra tanítónő


Discover more from Magyar Iskola

Subscribe to get the latest posts sent to your email.