Technológia

200 éves a vasút

A mai nap a vasút születésnapja annak emlékére, hogy 200 éve megnyílt az első vasúti pálya Angliában, Stockton és Darlington között.

Az 1825-ben megnyílt Stockton-Darlington vasútvonal volt az első a világon, ahol a személyszállításhoz gőzmozdonyokat alkalmaztak. Ez az esemény egy 200 éves sikertörténetet indított el a közlekedésben, amelyet a technológiai fejlődés mellett fontos társadalmi és gazdasági hatások kísértek.

A budapesti „Darlington-Tokyo Express: A vasúttörténet 200 éve” vasúttörténeti kiállításon a látogató mindezt a fiktív, ám a térképen jól nyomon követhető, Darlington – Tokió expressz járatán „utazva” élheti át. Darlingtontól Tokióig 13 állomáson, 13 jelentős korszak és 13 kiemelt téma segít megérteni a vasutak két évszázadának fejlődéstörténetét. A gőzkorszak után bemutatjuk a pályaudvarok és vasúthálózatok építését, a villamosítását, szó esik a háború és a vasút különleges és tragikus kapcsolatáról, valamint a híres Transzszibériai vasútvonal jelentőségéről, illetve a távol-keleti modern vasutat jellemző különlegességekről is.

A Magyar Vasúttörténeti Park és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum együttműködésével létrejött tárlat különleges vasúttörténeti tárgyak, archív fotók és dokumentumok, interaktív digitális tartalmak és immerzív hatást keltő audiovizuális eszközök segítségével mutatja be a vasúttörténet 200 évét.

vasút
Farkas Balázs felvétele

A Magyar Vasúttörténeti Park és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum a vasút születésének 200 éves évfordulója alkalmából minden érdeklődőt egy rendhagyó időutazásra hív.

Térben és időben egyszerre haladva, az 1825-ös angliai Darlingtontól egészen a 2025-ös Tokióig követhető nyomon a vasút fejlődése. A képzeletbeli, korokon és országokon átívelő utazás térképen is megjelenő valós vasúti útvonalakon szeli át Európát és Ázsiát, összekapcsolva ezáltal nemzeteket, kultúrákat és történelmi korszakokat.

vasút
Vasúti sínek

LokoPiknik, Kerti Vasutak Találkozója 2025

Szeptember 27-én és 28-én a LokoPiknik és Kerti Vasutak Találkozóján ezúttal is számos izgalmas és színes családi programmal várja a látogatókat a Vasúttörténeti Park. Az esemény különlegessége, hogy a vasút születésének 200. évfordulója alkalmából plusz ünnepi programokkal készülnek a szervezők. 

A Parkban szabadtéren járhatják körbe az érdeklődők a számos színes program mindegyikét: látnivalóból és persze aktivitásból sem lesz hiány, mind szombaton, mind vasárnap 10 és 18 óra között várják az izgalmak a látogatókat. Az örök kedvenc interaktív programok most is elérhetőek lesznek, így kipróbálhatják a családok a kerti vasutat, a hajtányt, utazhatnak gőzmozdonnyal, de a fordítókorong izgalmairól sem kell lemondaniuk.

Az emeleti kiállító térben található tárlat extra bemutatókkal várja a vasút szerelmeseit.

Jegyeket szeptember elejétől lehet vásárolni a Vasúttörténeti Park webshopjában.


Discover more from Magyar Iskola

Subscribe to get the latest posts sent to your email.