IV. Béla ükunokája, a gyermekkirály Vencel (László)

725 éve e napon Székesfehérvárott a kalocsai érsek királlyá koronázta Vencelt, II. Vencel cseh király 12 éves fiát.

Vencel, akit magyarul Lászlónak is neveznek, Prágában született 1289. október 6-án cseh és lengyel királyi hercegként II. Vencel cseh király és Habsburg Juta (Judit) cseh királyné legnagyobb túlélő fiaként. Másodikként született, de bátyja már az ő születése előtt elhunyt.

Apja IV. Béla leányának, Annának volt az unokája, anyai nagyanyja pedig Károly Róbert apai nagyanyja volt, így mindkét szülője révén rokoni kapcsolatban volt az Árpád-házzal.

Tizen voltak testvérek, de csak négyen érték meg a (középkori értelemben vett) felnőttkort. Elhunyt Vencel ikertestvére Ágnes hercegnő is, akit Adolf német király feleségének szántak, s elhunyt édesanyja is a tizedik gyermeke születésénél a korban oly veszélyes gyermekágyi lázban.

A rokoni kapcsolatok miatt Vencel és apja már 1290 körül felléptek trónkövetelőként, amikor azonban a magyar nemesek elismerték a vitatott származásúnak tartott III. András trónigényét, egyelőre nem léptek fel túlságosan erőteljesen. A leendő magyar király apja inkább diplomáciai úton akarta az ügyet megoldani.

A magyarországi események sodrásába akkor került, amikor 1301. január 14-én III. Andrással férfiágon kihalt az Árpád-ház. A kis Vencel leányágon igényt tarthatott a Magyar Királyságra, mivel nagymamája, Kunigunda, II. Ottokár felesége, IV. Béla unokája volt. A kortárs magyar elbeszélő forrás szerint az ország leghatalmasabb főemberei Csehországba utaztak, hogy II. Vencelt kérjék fel a magyar trón elfoglalására. Az uralkodó azonban nem vállalta a felkérést, és fiát küldte el maga helyett. A krónikás híradását a történeti kutatás annyiban módosította, hogy a magyar előkelők valószínűleg azonnal a gyermek Vencelt nyerték meg ügyüknek.

Vencel meg is érkezett az országba, ahol János kalocsai érsek Székesfehérvárott ünnepélyesen megkoronázta. Vencelre, aki a László nevet vette fel, számos kihívás várt. Volt ugyanis egy riválisa, az Anjou-házból származó Caroberto (ismertebb nevén Károly Róbert), aki szintén bejelentkezett a magyar trónra. Ehhez való jogát szintén a leányági leszármazás jelentette, mivel nagyanyja, Magyarországi Mária, V. István király (1270-1272) leánya volt. Károly Róbert 1300-ban 12 évesen szállt partra Dalmáciában, de amíg III. András élt, addig semmiféle kézzelfogható eredményt nem tudott elérni.

Az Árpád-házi király halála után megváltozott a helyzet. Esélyeit nagyban növelte, hogy ő volt VIII. Bonifác pápa hivatalos jelöltje a magyar trónra. A magyar egyház azonban megosztott volt, láttuk, hogy János kalocsai érsek, és vele együtt a püspökök nagy része Vencel mellett foglalt állást. Károlyt is megkoronázták, azonban ez a szertartás sem tekinthető érvényesnek, mivel Esztergomban történt, és az a Bicskei Gergely hajtotta végre, aki nem volt teljes jogú esztergomi érsek.

A két király, akiknek életkoruk összesen 25 év volt párhuzamosan uralkodott. Az évek elteltével, azonban Vencel lehetőségei erőteljesen leszűkültek. Nem sokkal a koronázása után meghalt legnagyobb támasza, János kalocsai érsek. Utódának természetesen VIII. Bonifác pápa azt az Istánt nevezte ki, aki az Anjou-ház királyát támogatta. A Szentszék továbbá lépését jelentette, hogy a pápa Magyarországra küldte Boccassini Miklóst, aki ugyan a világiak között nem tudott döntő áttörést elérni, viszont az egyháziak lassan átálltak VIII. Bonifác jelöltje mellé.

A pápa 1303. május 31-i bullájában annak a nézetének adott hangot, hogy a Magyar Királyság trónját egyedül az öröklés révén lehet betölteni, így a választott királynak (Vencel) fejet kell hajtania Károly Róbert előtt. (A pápa mélyen hallgatott a cseh uralkodó leányági leszármazásáról). VIII. Bonifác továbbá eltiltotta Vencelt a magyar királyi cím használatától. Ezalatt Károly Róbert sem tétlenkedett. Igaz, hogy sikertelenül ostromolta Budát, de a hadmozdulat azt jelezte, hogy fegyveresen kívánt érvényt szerezni igazának. Vencel is érezte szorult helyzetét, 1303 körül kétségbeesett hangú levelet intézett mostohaanyjához, Erzsébethez. Ebben kérte a királynét: figyelmeztesse II. Vencelt, hogy „legyen segítségére a maga és a fia nevének és becsületének”. Nem hallgatta el azt sem, hogy pillanatnyilag sok veszély fenyegeti őt. A levél megfogalmazása egyértelmű: Vencel nem érzi magát biztonságban és apja segítségét kéri.

Az óhaj meghallgatásra talált. II. Vencel 1304 nyarán nagyszámú fegyveressel hatolt be Magyarország területére, ahol megszerezte a királyi jelvényeket: Szent István koronáját, kardját és öltözékét. Ekkor Habsburg Albert német-római császár felszólította fiát, Rudolf osztrák herceget, hogy támadja meg a cseheket. A fenyegetés hatására II. Vencel fiával és a koronázási ékszerekkel kivonult az országból. Az osztrákok és a magyarok bűntetőhadjáratot indítottak a cseh és a morva területek ellen, de Vencel nem adta vissza a koronázáshoz szükséges jelvényeket.

II. Vencel 1305. június 21-én halt meg. Utóda III. Vencel néven fia lett. Az új uralkodó számára egyértelmű volt, hogy a magyarországi eseményekben személyesen nem tud már tevékenyen részt venni. Károly Róbert erősebbnek tűnt, és Csehországban is számos kihívás várt rá. Ezért mondott le 1305. október 9-én ünnepélyesen a magyar királyi trónról. De, hogy ellenfele, Károly helyzete se legyen olyan egyszerű, a koronázási jelvényeket annak a Wittelsbach Ottónak adta, aki édesanyja, Árpád-házi Erzsébet (IV. Béla leánya) révén szintén jogot formált a Magyar Királyságra. Az Anjou-házi uralkodóra tehát egy újabb riválissal való összecsapás várt.

Vencel a magyar koronáról való lemondásakor még csak tizenhat éves volt. Az átélt kudarcok felőrölték a fiatal király erejét, élete utolsó időszakában kicsapongó életmódot folytatott, nem törődött uralkodói feladataival, fiatal cseh nemesekkel vetette körül magát és gazdag adományokat osztogatott. Felmondta jegyességét Erzsébet magyar hercegnővel is, aki addig Bécsben várt az ígért házasságra. (Az Árpád-ház utolsó ismert leszármazottja 1338. május 6-án fejezte be életét a svájci Töss apácakolostorában.)

A cseh főurak tisztában voltak a dinasztia kihalásának veszélyeivel és 1305 októberében mégis rávették, hogy megházasodjon, és feleségül vette Piast Viola tescheni hercegnőt, azonban a házasság gyermektelen maradt. III. Vencelt 1306. augusztus 4-én Olmützben meggyilkolták, miközben az árnyékszéken tartózkodott.

A tettesek és a gyilkosság indítéka nem ismert. Először Olmützben temették el, később azonban apja mellé helyezték testét a zbraslavi kolostorban. Halálával kihalt a Csehországban kis megszakítással több mint négyszáz éven keresztül uralkodó Přemysl-dinasztia királyi főága.

(Források: Múlt-Kor, Wikipédia)