Értesítjük az iskolákat, hogy a XXIV. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny a 2020/2021-es tanévben megvalósul. Célcsoport: a szlovákiai magyar alapiskolák 7-8., illetve a nyolcosztályos gimnáziumok 2-3. évfolyamos tanulói A hazai…

A XVII. század az átmenet kora a nevelés történetében. Korábban a szülők gyermekeik iránti viselkedését általában a távolságtartás, a túlzott érzelmi kötödéstől való óvakodás jellemezte – ez érthető, hiszen járványok…

November 16-tól akinek nincs 72 órásnál nem régebbi negatív PCR-tesztje, és be akar lépni az EU vörössel jelzett tagországaiból Szlovákia területére, karanténba kell vonulnia. Az ingázóknak továbbra sem kell negatív…

125 éve született Öveges József piarista szerzetes, pap, tanár. Gyermekkora és tanulmányai A családi hagyomány szerint ősei – apai ágon – legalább kétszáz évig visszamenőleg népiskolai tanítók voltak. Édesapja Öveges…

A pozsonyi MTAG 5 pontba összefoglalta a legfontosabb rendelkezéseket: November 9-től következő rendelkezések lépnek érvénybe a tanulók és törvényes képviselőik számára: Az iskola területére továbbra is csak negatív teszteredmény vagy…

A „Nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók regionális és multikulturális oktatásának támogatása 2020” pályázati felhívás értékelése „A nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók regionális vagy multikulturális oktatásának támogatása 2020” fejlesztési projektek finanszírozására kiírt pályázati felhívásra…

A 678-as számú kormányhatározat alapján a járvánnyal kapcsolatos intézkedések meghosszabbítására vonatkozó javaslat szerint … A fertőzésmentességről szóló nyilatkozatok: Nincsenek olyan heveny megbetegedési tüneteim, mint 37,5 °C feletti testhőmérséklet vagy hidegrázás,…

„A halottnak pedig helyreigazító, tükörvillantó szerepe van. Életútjának áttekintésére hív, és ezzel a továbbélőket saját életútjuk felmérésére ösztönzi. Figyelmeztet az elmúlásra, a hiábavaló tettekre, mulasztásokra, az élet értelmetlenségére-értelmére, azaz önmagunk…