Versenyek

Kassai és komáromi diákok a történelmi versenyen

Tizennégy vidéki (Békéscsaba, Cegléd, Debrecen, Győr, Kaposvár, Nagykanizsa, Nemesvámos, Pécs, Ráckeve, Sárospatak, Sopron, Székesfehérvár), három határon túli (Kassa, Nagyszalonta, Révkomárom), valamint hat budapesti középiskola összesen harminc, háromfős csapata – kilencedik és tizedik osztályos diákok – mérte össze tudását az ESTÖRI Kreatív Történelmi Verseny középdöntőjében, február 21-én és 22-én. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának dísztermében megrendezett eseményről 14 csapat jutott tovább az április 27-i, kismartoni döntőbe.

Fotók a versenyről itt elérhetők.

Az idei téma: Hagyomány és modernitás – Sorsfordítók a 20. században, fókuszban az 1930-as évektől, a politikai jobbratolódástól a kommunista hatalomátvételen keresztül az 1956-os forradalomig és az azt követő megtorlásig tartó időszak. A 20. század történelmi viharait, politikai, ideológiai szélsőségeit sorsfordító személyek portréin, történetein keresztül tanulmányozzák a versenyzők.

Foki Tamás, a zsűri elnöke, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium történelemszakos tanára és igazgatóhelyettese értékelésében kiemelte: „Azokat a képességeket szeretnénk fejleszteni, amelyek nem mindig állnak az iskolai oktatás középpontjában: a kreativitást, a kooperációt, a kommunikációt és az önálló kutatómunkát. A verseny harmadik évada is alátámasztja, hogy jó úton járunk, hiszen rendkívül magas színvonalú, sokszor publikálásra alkalmas prezentációk és kisfilmek születtek, néha teljesen ismeretlen, újonnan feltárt huszadik századi sorsfordítókról.”

A döntőbe jutott csapatok:

Az iskola neve Település csapattagok
Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

 

Véró Petra, Czinkota Fruzsina, Szűcs Anna. Felk. tanár: Horváth Csaba
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Budapest, VIII. kerület Vörös Emese, Kárpáti sára, Kovács Ajsa Petra. Felk. tanár: Tokár Gábor
BMSZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnáziuma Budapest, IX. kerület Orosz Tamás, Varga Vencel, Zéman-Kiss Mátyás. Felk. tanár: Sós Ferenc
Tóth Árpád Gimnázium Debrecen Csató Bence, Fazekas Viktória, Silling Dorottya. Felk. tanár: Dr. Sztancs Lászlóné
Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Győr Bedő Glória Vivien, Karcagi Ágnes, Zsoldos Barnabás. Felk. tanár: Barkó Gábor Ágoston, mentor Kohán Mátyás
Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Győr Déri Barnabás, Horváth Dorottya, Rózsavölgyi Klára. Felk. tanár: Barkó Gábor Ágoston, mentor Mersits Vivien
Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Kassa Kassa Gerenyi Gergő, Kisiday Filip, Berta Dániel. Felk. tanár: Spišák Veronika
Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa Dömötör Zsóka, Fata Flóra, Orbán Dorina Kira. Felk. tanár: Alexa Mercédesz, Alexa Péter
Fehérlófia Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Nemesvámos Dékmár Gergő, Gloch Zalán, Küronya Frigyes. Felk tanár: Dr. Bagladi Orsolya és Molnár Lajos
Széchenyi István Gimnázium Pécs Monostori Áron, Uzsák Martin, Bakó Erik. Felk. tanár: Baracs Nóra
Ráckevei Ady Endre Gimnázium Ráckeve Darabánt Réka, Novák Botond, Olasz Ferenc. Felk tanár:Mészáros Attila és Molnár László
Selye János Gimnázium Komárom Zalka Virág, Szoboszlai Bálint, Kovács Kata Luca. Felk. tanár: Vajányi Orsolya, Elek József
Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Sárospatak Molnár Dániel, Palánki Emese, Thomka Balázs. Felk. tanár:Remeczki Imre
Soproni Széchenyi István Gimnázium Sopron Salga Hanna, Töreki Milán, Vígh Hanna. Felk. tanár: Robotka Csaba, mentor Szentpéteri Tamás

 

A verseny együttműködő partnerei a Klebelsberg Központ, az MTA Történettudományi Intézete, az MTA Könyvtár és Információs Központ, az Edubase, valamint a Nemzeti Levéltár.

Schneider Erika