2019. június 19-én elkezdődtek az autószerelő, fodrász, villanyszerelő szakmákban a záróvizsgák a Szabó Gyula 21 Szakközépiskolában Dunaszerdahelyen. Összesen 48 tanuló záróvizsgázik.
Június 19-én volt a záróvizsgák megnyitója, amelyet Molnár Ilona iskolaigazgató tartott. Hangsúlyozta, hogy egyre kevesebb diák választ szakmát és egyre kevesebb a magyar alapiskolákból kikerülő tanulók közt az olyan, aki műszaki, informatikai, közgazdasági szakirányon tanul tovább.
Dunaszerdahelyen a tíz középiskola és gimnázium versenybe száll minden egyes továbbtanulóért, nem kivétel ez alól a Szabó Gyula 21 Szakközépiskola sem.
Igazán nincs mód válogatásra a felvételi vizsgákon, mindenki bekerül mindenhova, így a szakmákban is csak néhányan maradnak dolgozni. Legjobb esetben továbbtanulnak, hogy érettségi bizonyítványt szerezzenek – mutatott rá az igazgató.
A 48 tanulóból 27 tanul tovább a vállalkozás szakon, ami jó aránynak nevezhető. „Örülünk, hogy hagyományteremtők lettünk a felépítményi szakon való tanulást illetően. 28 évvel ezelőtt elsőként indítottuk el a magyar szakmunkások számára az érettségi felé vezető továbbtanulást. Több magyar szakmunkásképzést folytató szakiskola a későbbiekben követte példánkat. Úgy érzem, munkánk nem volt hiábavaló” – jelentette ki Molnár Ilona iskolaigazgató.
-k-