Közösség

Az aggódás lebénít

Az iskolapszichológus, aki segít a bajban

A dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola pszichológusa, Major Renáta kiváló érzékenységgel felismerte, hogy a jelenlegi nehéz helyzet, amely megváltoztatta az életünket, nagy megpróbáltatást, türelmet és kitartást igényel mindenki részéről, ezért önkéntes munkában felajánlotta az oktatási intézménybe járó diákoknak és szüleiknek a szakértelmét, és konzultációs lehetőségeket biztosít azoknak, akik ezt igénylik. A példaértékű kezdeményezést remélhetőleg más iskolák szakemberei is követni fogják majd.

major renata
Major Renáta: „A szülő most is maradjon elsősorban szülő, aki szeretettel, pozitív hozzáállással igyekszik buzdítani, támogatni a gyermekét”

• Honnan jött az ötlet, hogy segítsen a diákoknak és a szülőknek?

Kötelességemnek és szívügyemnek tartom a segítségnyújtást minden helyzetben, hiszen ez a munkám és örömömet lelem abban, amikor a szülők, a diákok, a kollégák bizalommal fordulnak hozzám. A mostani helyzet pedig különösen nagy megpróbáltatást jelent mindenki számára, és jóleshet a jó szó, bátorítás, megértés, tanácsadás stb.

• Melyek a leggyakoribb problémák, amellyel megkeresik?

Mivel még csak tegnap került fel az iskolánk oldalára a felhívásom, még nem tudom megmondani, melyek lesznek a leggyakoribb problémák, amelyekkel hozzám fordulnak majd a szülők, diákok, de gondolom többnyire a félelem, aggódás, bizonytalanság, feszültség, frusztráció, fáradtság azok az állapotok, amelyek ebben az új, ismeretlen, kellemetlen helyzetben befolyásolják az emberek mindennapjait, és előre nem látható problémákhoz vezetnek. Valószínűleg az is téma lesz a beszélgetéseink során, hogy a szülők az egzisztenciális félelmeik közepette hamarabb elveszítik a türelmüket a gyerekeikkel, belefáradnak az emberfeletti teljesítményekbe, hogy olyan sok területen helyt kell állniuk. A gyerekeknek úgyszintén szokatlan ez a helyzet, hiszen nélkülözik a kortárs csoportok társaságát, a barátaikkal csak a virtuális térben tudnak találkozni, nem személyesen.

• A gyerekeknek sem egyszerű ez a kialakult helyzet, de talán ők könnyebben veszik az akadályokat, hiszen a mai alapiskolások már a kütyük világában természetesen és magabiztosan mozognak. Mit gondol, melyek azok a kompetenciák, amelyekre most a gyerekeknek leginkább szükségük van?

A távoktatás, melyet ez a vészhelyzet tett szükségessé, mindenképp nagyon nehéz a diákok számára is. Megértőnek és türelmesnek kell lenni velük mindannyiunknak. A kompetenciák, melyekre most a gyerekeknek a leginkább szükségük van, az az alkalmazkodóképesség és a kreativitás. Ezek azért fontosak, hogy a lehető legeffektívebben sajátíthassák el a tananyagot, amely most ebben a formában egyszerre sok és megterhelő. Ajánlom, hogy minden diák és család is készítsen magának napirendet és tartsa is be azt, nagyon fontos, hogy a napi rutinból ne hiányozzon az aktív és passzív pihenés sem.

• Mit javasol a leterhelt szülőknek?

A szülőknek leginkább türelemre, toleranciára, kitartásra van szükségük, és arra, hogy biztonságot, erőt sugározzanak magukból, amely természetesen nem könnyű ebben a helyzetben, de a gyerekek egészséges lelki fejlődésének erre van szüksége.

• Mihez kezdjen az a szülő, aki a család egzisztenciája miatt aggódik, és nincs sem ideje, sem szakértelme ahhoz, hogy gyermeke tanára legyen?

Úgy gondolom, a szülő most is maradjon elsősorban szülő, aki szeretettel, pozitív hozzáállással igyekszik buzdítani, támogatni a gyermekét, miközben következetesen ellenőrzi és segíti őt a feladatai megoldásában. Mindenképpen muszáj időt találni a gyerekekre, nemcsak a mostani helyzetben fontos ez, ám most nagyon megbosszulja magát a jövőre nézve, ha csemeténket magára hagyjuk a kétségeivel. Az aggódás, a félelem ritkán hasznos társ az életben. Ezek megbénítják és megakadályozzák a kreatív megoldások keresését és azok megtalálását.

• Sok helyütt nem működik megfelelően az online oktatás, a frontális oktatáshoz szokott tanárok nehezen állnak át a zoomra, a Google Classroom-ra, a Discordra, a Skype-ra. Félnek az újdonságoktól. Mi lehet ennek az oka?

Erre a kérdésre nem lehet egy általános választ adni, ugyanis minden intézmény más. A mi iskolánk pedagógusai nem félnek az újdonságoktól. Kreatívak, lelkesek és a szülők, illetve vezetőség visszajelzései is pozitívak. Természetesen mindenki követ el hibákat, de azok azért vannak, hogy tanuljunk belőlük.

• Milyen pozitív buzdítást alkalmaz leggyakrabban? Ön miből merít erőt?

Minden rosszban van valami jó! Aki nem szenved, az nem fejlődik! Ezek az én alapelveim, amelyek szerint próbálom megélni a mindennapjaim, bizalommal, hittel, kitartó optimizmussal. Erre buzdítok minden embertársamat. Az erő bennünk van.

Vályi Horváth Erika

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: