Oktatás

Matovič felvetette az idősebb tanulók visszatérését is az iskolákba

nyitas-matovic

Az idősebb diákok iskolába való visszatéréséről is tárgyal ma a Központi Válságstáb. Ezt Igor Matovič kormányfő árulta el az egyik pozsonyi alapiskolában, melyet a nemzetközi gyereknap és a részleges újranyitás miatt keresett fel.
Részleteket egyelőre nem árult el.

A kormányfő megjegyezte, örül, hogy a szülők, a diákok és a pedagógusok kiállták a próbát, megbirkóztak az elmúlt hónapokkal. „Szimbolikusan a nemzetközi gyereknapon szerezhettünk örömet a gyerekek többségének, akik visszajöhettek az iskolába, és ilyen hosszú idő után igazán nagyon örülnek ennek” – mondta a kormányfő, aki részt vett az iskola szabadban tartott rajzóráján is.

Matovič megköszönte a tanítóknak, hogy helytálltak az online-oktatásban. „Gondolunk azokra a gyerekekre is, akik a körülményeik miatt nem tudtak részt venni az online-oktatásban, ezért lemaradtak. Megpróbáljuk felzárkóztatni őket, számukra a nyári vakációban is szervezünk önkéntes foglalkozásokat” – folytatta Matovič.
A kormányfő elmondta azt is, hogy újra ingyen utazhatnak az iskolások. „Megint tele lesznek utasokkal a ma félig üresen közlekedő vonatok” – fogalmazott a miniszterelnök, és hozzátette, ez gazdaságosabb megoldás, mint autóval utazni, ráadásul környezetbarát is.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: