Oktatás

Korrepetáló tanárokat toborozna a minisztérium

Korrepetáló tanárokat toborozna a minisztérium az Együtt okosabb projekt keretében. A projekt célja, hogy segítsen a tanulásban lemaradó vagy a tananyag megismétlését igénylő diákoknak. „Mindenekelőtt azoknak az iskoláknak szánjuk, ahol a tanulók tanulási nehézségekkel küzdenek, fel kell őket zárkóztatni, vagy sok a hátrányos helyzetű diák” – tette hozzá Branislav Gröhling, oktatásügyi miniszter.

KorrepetálóA gyakorlatban a projekt úgy fog kinézni, hogy az adott iskola kiválasztja azt a tanárt vagy tanárokat, akik a korrepetálásért felelnek majd. Ezek lehetnek az adott iskola tanárai, de akár más iskolák tanárai is. Számolnak a tanítóképző egyetemek mesterképzésben részt vevőkkel, volt tanárokkal vagy a legalább pedagógiai alapképzéssel rendelkező emberekkel is.

„A korrepetálásokra délután, iskola után kerülne sor, legalább heti 6 órában. Az iskola a 3-5 diákból álló csoportoknak meghatározza az oktatandó tantárgyakat”- magyarázta az oktatási miniszter.

Az első ilyen képzésekre idén április elsejétől június végéig kerülhet sor. Ha az iskola úgy dönt, hogy bekapcsolódik a projektbe, havonta 200 euró pótlékot kap tanáronként a minisztériumtól, minden olyan tanár számára, aki heti legalább 12 iskolai órát le fog tanítani. „Ami a technikai kérdéseket illeti, az iskola tanárai esetében ezt az összeget díjazásként megkapják, ha nem az iskolából van a tanár, akkor ezt a támogatást megbízási szerződés alapján kapja meg” – tette hozzá Gröhling.

https://www.minedu.sk/vyzva-na-rp-spolu-mudrejsi