Kitekintő

Nagyon kötelező olvasmányok

A paradigmaváltás lényege, ami közoktatásunk kötelezően elolvasandó szépirodalmi műveinek listáját illetően is bekövetkezik majd előbb-utóbb, abban áll, hogy a közoktatásnak többé nem feladata a kánonképzés.

A 19-20. században az irodalomtanításnak azt kellett közvetítenie, hogy aki a magyarsághoz akar tartozni, annak kiket kell ismernie, hogy eleget tegyen a közösséghez tartozás alapvető feltételeinek. Az általános- és középiskolai szöveggyűjtemény tartalomjegyzéke azért volt véresen komoly, mert egyrészt az oktatáspolitika itt rakta rá a végső elismerő pecsétet a nagy klasszikusokra, másrészt ez a szöveggyűjtemény volt az, amely a borsodi cigánygyerekekhez is biztosan eljutott, és így a társadalmi integráció elengedhetetlennek tekintett eszköze volt. Ma egyszerűen ez a funkció nem létezik. Amikor életművek garmadáját találod meg szinte hiánytalanul az interneten, akkor a nemzeti és társadalmi integráció nem irodalomtanítási, hanem internet hozzáférési kérdéssé alakul át. Továbbá nem tekinthetünk el attól sem, hogy a 19-20. századi iskolai kötelezőolvasmányok listája akkor alakult ki, amikor kiépült és kötelezővé vált a modern közoktatás, és elsődleges feladata az volt, hogy az írni és olvasni, valamint magyarul sem tudó milliós tömegek megtanuljanak magyarul írni és olvasni.

kötelező olvasmányokA ma pszichológiailag naivnak tűnő, szövegeit illetően pedig a népmesék és a mítoszok elbeszélésformáit modernizáló Jókai, eredetileg napi- és hetilapokba írt kalandregény-szappanoperái ehhez a szerephez ideálisak voltak. A mai gyerekek többsége viszont már több mint egy évszázada az írásbeliségben élő családokból jön, egy a 19-20. század fordulóján használt magyar nyelvhez képest nagyon más magyart beszél, írás és olvasási kultúráját pedig már régen az angol nyelv dominálta internet határozza meg.

Tehát nem az iskolai kötelező olvasmányokon van a hangsúly már rég, hanem azon, hogy a szerzői jogok lejártával párhuzamosan a teljes magyar irodalmi termés, tehát nemcsak a kánon, elérhető legyen immáron nemcsak a borsodi romagettókban, nemcsak Battonyától Nemesmedvesig, de Canberrától Rió de Janeiróig. Másrészt a modern közoktatás abból indult ki, hogy a gyerekek rosszak, esendőek és a bűnre hajlamosak, akiknek a közoktatás mutatja majd meg megtanulandó tantervvel, kötelező olvasmányokkal, de legfőképpen fegyelmezéssel, büntetéssel és megtorlással, hogy milyennek kell lenniük, ha a tisztességes állampolgár elismerő titulusára vágynak.

A végeredmény ismert: személyiségzavaros emberek millióit bocsátotta ki a közoktatás, akik nem olyanok, mint akiknek lenniük kellene, de minden helyzetben készségesen el tudják ezt játszani, csakhogy mindeközben boldogtalanok, és másokat is boldogtalanokká tesznek. Identitásuk annyira labilis alapokon áll, hogy a kötelező legyen-e az Aranyember kérdése is már kimozdítja őket a komfortzónájukból. Mintha bármi is múlna azon, hogy ki a kötelező, és tőlük melyik mű.

Az ugye megvan, hogy Jókai több, mint száz regényt írt, lenne még mit a gyerekek kezébe adni ezen az egyen kívül is? Ha feladjuk Jókait, ha nem, az viszont biztos, hogy a kötelező olvasmányoknak olyannak kell lenniük, amit a gyerekek el tudnak olvasni, meg tudnak érteni, élveznek és megszeretik tőle az olvasást. A most zajló vita arról szól, hogy az iskola beléverje a kurva kölkökbe, hogy milyennek kell lenniük, mit kell tudniuk és punktum, vagy a gyermekek mindenkori életkorának megfelelő igények szerint akar nekik tudást közvetíteni. Azaz elvárás- vagy gyermekcentrikus oktatást akarunk-e.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: