Egyéb kategória

Távoktatás a XX. században

Távoktatás A távoktatás előnyeit és hátrányait 1937-ben Chichagóban, a járványos gyermekbénulás idején már megtapasztalhatták. Már az akkori technikával is megoldható volt, hogy segítsék az otthoni oktatást. Akkoriban természetesen még nem volt számítógép, okostelefon, internet és digitális oktatás, de a diákok rádión keresztül tudták követni a tananyagot, és így kapták meg a házi feladatokat is.

A városban hét rádióadó biztosított adásidőt a tanárok számára, akinek szintén alkalmazkodniuk kellett az új helyzethez: évfolyamonként és tantárgyanként be kellett osztaniuk, ki mikor tart rádió-órát, néhány tanár pedig telefonos ügyeletet vállalt, hogy a szülők kérdéseire válaszoljon az anyagokkal kapcsolatban. Noha a rádiós távoktatás akkor csak három hétig zajlott, olyan jól sikerült, hogy a rádióadók és az iskolák folytatták az együttműködést, és különböző rádiós távoktatási kurzusokat indítottak el.

Ausztráliában 1920-ban vezették be a rádiós oktatást, igaz, ott nem járványügyi okokból, hanem a nagy távolságok miatt, miután nem minden településről tudtak bejárni a gyerekek az iskolába. A tanulók minden nap egy-két órát töltöttek a rádió előtt, és volt kijelölt mentoruk, aki felügyelte a haladásukat.

Magyarországon az 1960-as években kezdett terjedni a távoktatási forma, 1970-re pedig Európa-szerte jöttek létre olyan intézmények, amelyek kifejezetten a távoktatásra szakosodtak. És hogy hogyan is kell ezt elképzelni? Az oktatók eleinte postán adták fel a hallgatóknak a tananyagot sokszorosított nyomtatványok formájában, ezt kézzel vagy írógéppel írt levelek egészítettek ki.

„A tanár küldte a diáknak, és diák küldte tanárának e leveleket attól függően, hogy egy feladat kijelöléséről vagy a megoldott feladat visszaküldéséről volt szó”.

Ausztráliában vagy az Egyesült Államokban, ahol a már említett nagy távolságok miatt a gyerekeknek órákig kellene utazniuk, hogy beülhessenek az iskolapadba, ma már teljesen természetes, hogy a tanulók otthon a számítógép előtt követik a tanórákat és sajátítják el a tananyagot.

A fentiek fényében a koronavírus miatti digitális oktatás gyerekjáték kellene, hogy legyen, mégis az intézkedések óta tele van döccenőkkel, negatív felhangokkal, elégedetlenséggel. Érthető persze, hogy a korábbiakhoz képest a mostani középiskolai digitális oktatás hatalmas változás mind a szülőknek és a gyerekeknek, mind pedig az intézményeknek és a tanároknak, ám valami miatt még mindig ágálunk ellene.

A pszichológus szerint ennek az az oka, hogy félünk a változásoktól és görcsösen ragaszkodunk a megszokott dolgainkhoz, akár működnek, akár nem. „Alapvetően mindentől, amit megszoktunk és ismerünk, nehezen tudunk megszabadulni”

Kapcsolódó: Sztorik a távoktatás történetéből

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: