Hazai hírek

A járvány miatt több a nyári gyerekbaleset

Több a gyerekbaleset
(Pixabay)

Szinte elszoktak a mozgástól a gyerekek a hosszú bezártság alatt, több a gyerekbaleset.

A vakáció elején mindig megugrott a gyerekbalesetek száma, majd fokozatosan csökkent, ám az idei nyár ebben is eltér a korábbiaktól. Az orvosok szerint a járvány, a bezártság, a kevesebb mozgás miatt most sokkal több a gyermekbaleset.

Az első helyen ezúttal is a rollert és a vízbe ugrálást említik, erről korábban ITT írtunk.

„Sokáig voltak bezárva a gyerekek, szinte elszoktak a mozgástól, feltehetően ezért több most a baleset még a nyár közepén is”

– jelentette ki a TASR hírügynökségnek Pavol Šinka, a Pozsonyi Egyetemi Kórház gyermeksebészeti osztályának orvosa.

A legtöbb baleset rollerezés, biciklizés és trambulinozás közben történik. Ez utóbbi különösen akkor veszélyes, ha egyszerre több gyerek használja, erre a szülőknek nagyon oda kellene figyelniük.

A másik komoly veszélyforrás a fürdőzés, különösen ha a gyerekek olyan vízbe ugranak, amelyről nem tudják, milyen mély – pontosabban milyen sekély. Ez vonatkozik a medencékre és a természetes vizekre is.

„A kamaszok már különféle tavakra is járnak fürödni, ezekbe sajnos sok mindent bedobálnak az emberek. Sok olyan gyereket látunk el, akinek üveg vagy éles fém tárgy fúródott a lábába, vagy sebezte meg a testét. A legsúlyosabb következményei pedig a sekély vízbe való ugrásnak vannak, koponya- vagy akár gerinctörés”

– tette hozzá a gyerekorvos.
A kisebb gyerekeknél a leggyakoribb baleset, hogy megcsúsznak a medencénél.

A pozsonyi Országos Gyermekgyógyászati Intézet sürgősségi baleseti osztályán naponta 80–100 gyereket látnak el.