Hazai hírek

Szalagavató – csak beoltottaknak!

(Pixabay)

A Covid-szemafor szerint zárt helyen csak a zöld járásokban lehet korlátozások nélkül rendezvényeket tartani. E téren rögtön a narancsszínű fázisban komoly megszorítások lépnek érvénybe.

Jövő héttől máris 23 narancsszínű járás lesz az országban, és a számítások szerint kizárt, hogy novemberben, decemberben lesznek zöld járások. A narancssárga szín viszont azonnal komoly problémákat gördít a szalagavató ünnepségek (és egyébként minden más nagyobb iskolai rendezvény) megszervezése elé.

A szalagavatókra is a tömegrendezvényekre érvényes előírások vonatkoznak, ezen belül pedig az éttermi rendezvényekre, esküvőkre, halotti torra stb. érvényes szabályok. Ezek alapján ha csak egyetlen egy beoltatlan diák vagy szülő lenne a szalagavatón, már 20 fős osztálynál (20 diák plusz 40 szülő) is képtelenség megtartani, a limit ugyanis 50 fő.
(És akkor ugye még nem beszéltünk a tanári karról.)

Emellett a vendéglátóhelyek kapacitásának korlátozása miatt 200 férőhelyes helyszínen kellene megtartani a maximum 50 fős bulit, ugyanis csak 25 százalékos kapacitással működhetnek majd a vendéglátóhelyek.

Mindez az OTP-protokollra vonatkozik, vagyis amikor a vendéglátóhely beoltott, frissen letesztelt és a betegségen átesett személyeket is beenged. Mint a lenti táblázatban látni, a Covid-szemafor azt mutatja:
Narancssárga járásOTP-protokoll – rendezvény zárt térben – maximum 50 fő – a helyszín 25 százalékos kihasználtságával.

Ha csakis beoltott személyek vennének részt a szalagavatón, akkor az engedélyezett létszám 100 fő a narancssárga járásokban.

Ha piros fázisba kerül a járás, már a teljesen beoltott résztvevőkkel sem lehetne megtartani a rendezvényt: ekkor a maximális létszám már számukra is csak 50 fő (mint fent írtuk, ez 20 fős osztálynál sem elegendő).

Az OTP-protokollról piros járásban már nem is érdemes beszélni: csak 25 fő részvétele lenne engedélyezve.
A résztvevőkről listát kell készíteni, hogy ha szükség lenne rá, könnyebb legyen a kontaktuskutatás.

Itt gyorsan ki lehet keresni, hányan vannak beoltva a saját településünkön