Könyvajánló Szabadidő

Meg kell tanulni ezt a világot! (Bence Erika Nagy Gusztáv kötetéről)

Bence Erika előszava Nagy Gusztáv A cigányok tündérországa című, frissen megjelent kötetéhez.

BEAVATÁS ÉS CSODA

avagy Meg kell tanulni ezt a világot!

Első pillantásra úgy tűnhet, Nagy Gusztáv A cigányok tündérországa című kötetével mesekönyvet vesz kézbe az olvasó. Pedig műfaji tárháza és elbeszélői nyelve is messzemenően gazdagabb, színesebb és összetettebb ennél. Rövidtörténetek sorjáznak e – képi, illusztrációs világában is színes – könyvben, de novellák, monda/mese-változatok (például: novellamese, tündérmese), anekdoták, parabolák is olvashatók benne szép számmal, amelyek egyszerre érvényesítik az egyetemes európai (a magyar, a roma) népmesehagyomány rekvizitumait (mitikus elemek, hiedelmek, babonák, eredetmagyarázó motívumok) és reflektálnak modern kori vívmányok jelenségeire (például: a cigányasszony putrijának falát fényképek borítják, Márkó, a híres és sérthetetlen bankrabló tetteiről  már nem a közösségi emlékezet, hanem az újságok adnak hírt, a tündérországba aláereszkedő cigányok pedig végül már mozgólépcsővel teszik könnyen átjárhatóvá a két világ közti határokat etc.). Esszenciális értelemben azonban, legalábbis a mesei vagy mondai elemekből építkező szövegek (Zága, az okos cigánylány, Bruma meséje, A cigányok tündérországa, Szuli és Duli, Az ellopott arc, Tündérszép Veronika etc.) megőrizték a hagyomány legfontosabb világteremtő motívumait: a csoda és a beavatás jelenségét. Egyes meséknek, mint amilyen a Lulugyi és Patrin meséje vagy A sárkányfogó asszony, Az ellopott arc vagy Az átok, a hiedelem, a babona és a mitikus magyarázat jelenti fő szervező elvét, ezért ezek a szövegek műfaji szempontból is e mondatípus felé mutatnak, miképp A miért nincs a cigányoknak országa? című elbeszélés az eredetmagyarázó monda sajátosságait viszi tovább a kortárs narratíva szövegvilágába.

Nagy Gusztáv

Bizonyos megközelítések (például a V. J. Propp morfológiai szemléletén alapulók) értelmében a (tündér)mese alapvetően is beavatási rítus: a főhős (és a befogadó) általa léphet át világ- és élethatárokat: a gyermekkorból a felnőttkorba, a realitásból a transzcendensbe kerül; egy meghatározott emberi közösség vagy társaság tagjaként a mesei világteremtődés és -hatás révén válik egy másiknak, vagy másikaknak is rész(es)évé. A határátlépés rítusának ezt a jól kivehető, erőteljes történetét jeleníti meg előttünk a címadó mese, A cigányok tündérországa. Főhőse, Friminka elveszett nővérét, s az őt körülvevő – madárrá változott, tehát emberi mivoltukból kivetkezett – társaságot intellektuális és érzelmi erejével (talpraesettségével, okosságával, önfeláldozásával és szeretetével) hozza vissza a függőség (stimuláló szerek és státusszimbólumok: ital, pénz, arany) rabságából a humánus világba. Eközben maga is kénytelen alámerülni e jelképes „kútban”, s időlegesen sorsközösséget vállalni a szenvedélyük, indulataik és vágyaik rabjaivá vált szeretteivel, hogy végül – ezeket az érzelmi tölteteket és erőket (így: a férfiak munkabírását, a női szépséget, létfenntartó ösztönt) a helyes életvezetés szolgálatába állítva – megmentse meg őket a közösség számára. De nemcsak a mesékre, a novellák világára is jellemző a beavatás szimbólumainak jelentéshordozása: A szerelmesek meséje című rövidtörténetben a férfivá avatódás, az első szexuális élmény tapasztalatait közvetíti az elbeszélő az eufemizmus metaforikus nyelvén: „Közelről láttam a csillagokat…”

A mitikus mese műfaji sajátosságai érvényesülnek a Lulugyi és Patrin meséje című történetben: jelentéshordozása által a világban jelen levő rossz, a démoni veszélyével; a realitások nyelvére fordítva: megesett lányok történetén keresztül a gaz csábító és erőszaktevő alakjával és magatartásával szembesül a(z) (gyermek)olvasó. Fontos jelentése van itt is a közösségi kapcsolatoknak, hiszen az „elhurcolt” lányokat, s a „ördög katonájá”-vá lett fiatalt is e kötődéseknek köszönhetően sikerül „visszatársadalmasítani”: „Az elhurcolt lányok is hazakerültek a szüleikhez, valamennyien férjhez mentek, még ma is élnek, ha meg nem haltak. Patrin is férjhez ment a közeli szomszéd cigány fiúhoz, akit gyerekkorától kezdve jól ismert, és akiben élete végéig megbízott.” Leghatásosabb preventív ereje – s ezt a tanulságot szinte észrevétlen, a mögöttes tartalmak szintjén közvetíti a fiatal olvasó felé a mese – a keresztény hagyományoknak van a démoni erőkkel szemben: a tanítás követésének és betartásának. A mese bajba jutott szereplői ugyanis egytől egyig bűnt követnek el, szinte az összes parancsolat ellen vétenek. A fiú erőszakos, tiszteletlen, rossz gyermek lesz, az anyja tehetetlenségében átkozódik, de a lányok is vétenek az közösségi-erkölcsi normák ellen: kihívóan viselkednek, elővigyázatlanok, könnyen odaadják magukat ismeretleneknek. Nem véletlen, hogy a mesei példázat is a következőkben összegződik: „Lulugyi visszakapta a szépségét, és megfogadta, hogy soha többé nem bízik jött-ment, ismeretlen emberekben. Az öreg cigány asszony is visszakapta a fiát, és többé nem átkozódott.” Az sem jelentés nélküli, hogy Patrin –  szívbéli jó barátnője megmentése, lelkének megváltása érdekében – a leghasznosabb tanácsokat a keresztanyjától, egy „bűnbánó”, vétkei terhe alól feloldozást kereső asszonytól kapja.

A kötet több darabja nem annyira műfaji, inkább narratív értelemben „mese”, azaz címe nem a népköltészeti műfajra, hanem a történetmondás, az elbeszélés eljárásaira reflektál. Ezek rövidtörténetek vagy novellák, amelyek a cigány közösségek, a telepek lakóinak életébe, annak egy-egy szakaszába, szokásrendjébe nyújtanak betekintést: társadalmi szerveződését, kulturális rendjét mutatják be. Ilyen, vagyis szociográfiai értelemben a Gemecs meséje nyújtja számunkra a legteljesebb képet e világról. Táj- és környezetrajz (a cigánytelep helye a természeti és az urbánus környezetben, utcáinak és házainak elrendezettsége, a putri külső, belső kinézete), szokáskultúra (viseletük, magatartásuk, ünnepi és hétköznapi szokásrendjük, étkezési kultúrájuk, foglalkozási tevékenységeik), közösségi hierarchia és elrendezettség (az idősek tisztelete, a rokoni kapcsolatok ápolása, be- és elfogadás), jog- és törvénykezési gyakorlat (Romani Krisen, colaxa/hűségeskü) nyer képet előttünk az egyes szám első személyű, azaz az én-elbeszélés révén.

A kötet darabjait olvasva – mind etnikai csoportra, mind korosztályra vonatkozóan – erős dilemmaként fogalmazódik meg bennünk a kérdés: elsődlegesen kit szólítanak meg ezek az elbeszélői szövegek? Evidens és jól felismerhetően jut kifejezésre, hogy a cigány néphagyomány és meseköltészet kultúrkincseire épül szervezettségük: a közösségi emlékezet, identitás, magatartás és beszédminták, gondolkodási modellek, szokások és – bár a mesék magyar nyelven íródtak – olykor, stiláris értelemben, a cigány nyelv szóanyaga, nyelvi fordulatai/frazeológiája is kifejezésre jut az elbeszélésben. Ugyanakkor a szövegek nyelvi és tartalmi sajátosságai már összetettebb kérdéseket vetnek elénk a befogadói közönséget illetően.

„Tudjátok-e, hogy a cigány közösségekben mindenkinek volt valamilyen beceneve? Hát persze, hogy tudjátok, ti is cigányok vagytok, nem igaz?” Ezzel a megszólítással kezdi A fekete tyúk meséjét a narrátor. Ha szó szerint értelmezzük, akkor egyértelmű a válasz: „cigányok vagytok” – mondja olvasóinak. De az utolsó mondat lezárása, az inverzió, a hátravetett „nem igaz?” csavarint is egyet a logikai vonalon. Mert relativizál is, kétségbe is von. „Nem”-mel is  felelhetünk. Mármint, hogy nem, „nem igaz”. Miként e sorok írója esetében sem helytálló az „igen” vagy a „persze” válaszlehetőség. De épp ez, hogy én olvasom és írom e kötethez a laudációt, épp ez mutatja, hogy az értelmezés szabad és tágas, sok összefüggésben megnyilatkozó tartomány. Mert igaz ugyan, hogy nem tartozom a roma közösséghez, de határon túli magyarként jól ismerem, életvezetési modellként élem meg a kisebbségi (minority)  lét valóságát.  Számtalanszor éltem át például többségi nyelvi közegben a megszólalás kételyeit, nehézségeit vagy lehetetlenségét („tudok-e elég jól” a másik nyelven), miként a fiú A szerelmesek meséjében: elfogadja-e szokásaimat, gondolkodásomat, nyelvi és nemzetiségi sajátosságaimat a másikhoz tartozó személy. De valójában mindenki tartozhat, vagy legalábbis nagyon sokan tartozhatunk valamilyen kisebbségez, kisebbségi csoporthoz vagy identitáshoz. S talán épp ez, a minoritás létformáinak átélése segíthet bennünket a másik elfogadásában is: ha megpróbáljuk megérteni nyelvét, kultúráját, gondolkodását, hagyományait és léthelyzetét. Tanulni kell a Másik világát!

Talán, a második dilemma feloldásában is segíthet az elfogadói befogadói attitűd. Első felvetésünk (a könyv illusztrációs sajátosságai ellenére) ugyanis az, hogy ezek a mesék csak felnőttmesék lehetnek. Mert ugyan a magyar népmesei anyag darabjai is bővelkednek burkolt szexuális tartalmakban és utalásokban: a hős juhászbojtár teste titkos jegyének feltárása, megmutatása céljából ruhája felemelésére, levetésére veszi rá a királykisasszonyt. Az európai kultúrában és irodalomban igen jelentős hatású Grimm-mesékről, például a Piroska és a farkasról, meg a Jancsi és Juliskáról is tudjuk, hogy szekunder értelemben az erőszaktevésről, a csábításról, a gyermekrabszolgaságról szólnak, a Hamupipőke mostohanővérei pedig szüzességüket áldozzák fel, bocsátják áruba a „jó parti” reményében, ezért fest vérük csíkot a fehér harisnyán, miközben vinné őket a királyfi – de ezek a tartalmak sohasem direkt módon nyernek kifejezést.   Egy hagyományos értelemben vett közép-európai gyermekmesében vagy -novellában elképzelhetetlen, hogy apa anya hálóingje alá „nyúlkál”, hogy a családfő nyíltan szeretőt tart, tizennégy éves lány elszökhet tizenhét éves szerelmével anélkül, hogy hét város rendőrsége ne menne utánuk, hogy kiskorú nemi életet élhet, hogy szülei engedélye nélkül – mint a Gemecs meséjének főhős-elbeszélője – bárhova távozhatna, s hogy az asszonyok (noha kényszerűségből) tyúkot vagy fát lopnak.

Csakhogy értelmeznünk kell e tartalmakat az autentikus közösségi hagyomány és kultúra perspektívájából is, mi több, a mesék, az emlékezeti tartalmak időbeliségét is figyelembe kell vennünk.  Hogy leginkább nem a jelenben, hanem valamiféle homályos múlt időkben játszódnak. A telep, a putri kiképzése és elrendezettsége egyetlen közösségi térbe helyezi a családtagokat: egyetlen helyiségben zajlik minden élettevékenységük, tehát egy, a közösséghez tartozó gyermek számára nem számít titoknak akár a szülők házasélete sem. Gemecs példája jól mutatja, hogy a kényszerűség hogyan helyezi hatályon kívülre a más körülmények között áthághatatlan viselkedési és erkölcsi normákat („ne lopj!”).  Ismerik azonban mindezeknek a cselekedeteknek a gátjait is, a Romani Krisen törvényét, ami a gátlástalanságnak szab határt: „Úgy élhetsz, ahogy neked tetszik, csak a másiknak ne okozz problémát.” Ezt példázza az Apám meséje című történet, amelyben a szegények mindig csak annyi fát, rőzsét visznek haza az erdőből, amennyire szükségük van, s teszik ezt anélkül, hogy nagyobb kárt okoznának a gazdának, aki hallgatólagosan bele is egyezett mindebbe. (Az viszont külön kutatás tárgya lehetne, vajon milyen korúnak kell elképzelnünk a nem cigány népmesék és népi történetek hőseit: az eladósorba került leányzót, a legkisebb királykisasszonyt, a feleséget, akit erővel vett el a hétfejű sárkány, aki a nőrablót megtestesítő férfi jelképe etc. Valószínű, hogy nem számítanak mai értelemben vett nagykorúaknak.)

Engem sok mindenre megtanítottak Nagy Gusztáv meséi, novellái, rövidtörténetei: leginkább arra, hogy milyen keveset tudunk egymásról. Hogy ez milyen nagy mulasztás. Ezzel ellentétben: a másik világának, hagyományának és kultúrájának megértő tanulása csak gazdagíthat.

Tükröt is tartanak elénk e történetek. Meglátjuk benne, hogy a cigány közösségekhez képest mennyire elidegenedett lett társadalmunk: az időseket nem tiszteljük, a közösségnek sem összetartó, sem megtartó ereje nincs már. Cserbenhagytuk egymást, ami nem történhet meg a cigányok tündérországában. Ez a csoda.

 

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: