Könyvajánló Szabadidő

Kötelező olvasmány minden elvált szülő számára

A közeli jövőben, egy katasztrófa szélén álló világban járunk, ahol lehetetlen nem feltenni a kérdést: mit engedhetünk meg magunknak, mihez van jogunk, illetve mennyire bonyolult kapcsolati viszonyokat vagyunk képesek elviselni akár gyerekként, akár szülőként. Kötelező olvasmány minden elvált szülő számára

A nyomasztó téma gyakran fergeteges humorral párosul, ám hiába érzünk megkönnyebbülést, amikor a dolgok már kezdenek jóra fordulni, a történet végkifejlete sokkoló…

Kötelező olvasmány minden elvált szülő számára – áll a kiadó ajánlásában.

Petra Hůlová Apatolvaj című könyve a válásról szól, egy gyermek szemszögéből. Főhőse a tízéves Miki, aki borzasztóan szenved attól, hogy a szülei elváltak. A bíróság a váltott elhelyezésnél döntött, vagyis a fiú, két testvérével együtt, egyik héten az anyjával él, a másik héten kénytelen átcuccolni az apjához, akinek új élettársa van, és két gyereke.

A történet a nem túl távoli jövőben játszódik, de ennek nincs különösebb jelentősége. Egyre több az „okos” eszköz, egyre inkább meghatározza az emberek életét a mobiltelefon, egyre súlyosabbak a klímaváltozás „tünetei”, és egyre degeneráltabb az ember: ortopédiai eszközök viselésére kényszerül az egészségtelen, mozgáshiányos életmód miatt. Talány, hogy az írónő miért helyezte a jövőbe a regényt, hisz örök érvényű problémákat feszeget, amelyek ma éppoly szívbe markolóak és fontosak.

elvált szülő

Petra Hůlová: Apatolvaj, borító: Varga Balázs

A szerző a vele készült interjúkban arról beszél, hogy a könyv az énközpontúságról és a boldogsághoz való jogról szól. Ennek két szintje van a regényben: a szülők boldogsághoz való joga és a gyerekek boldogsághoz való joga. Ez utóbbira helyeződik a hangsúly, hiszen az elbeszélő a tízéves Miki, számára a felnőttek világa érthetetlen, értelmezhetetlen. Csak annyit érzékel, hogy a biztonságérzete felborult, az apja elhagyta őket egy másik nőért, akivel új családot alapított. Nem akar és nem tud belenyugodni, hogy az apja már nem csak az ő apja, a biztos családi háttér pedig egy folyamatos költözködéssel járó érzelmi hullámvasúttá változott. Látja anyja szenvedését, aki nem is rejti véka alá, hogy az apát hibáztatja a történtekért. A gyermek számára totálisan kontrollálhatatlan a helyzet, amiben teljesen kiszolgáltatottnak és tehetetlennek érzi magát.

A helyzetet tovább rontja, hogy a fontos kérdésekre soha nem kap választ (pl. attól fél, hogy ő az oka a szülei válásának), ezekben a helyzetekben csak megölelik, de nem kapja meg a szükséges magyarázatokat. Minden helyzet megoldatlan marad, ami mindegyik félből dühöt, elkeseredettséget és ingerültséget vált ki, és gyakran agresszió követi. A kétségbeesett emberek pedig kétségbeesett tetteket követnek el, ahogy a regény végén Miki is egy döbbenetes megoldással próbálja egyszer s mindenkorra visszakapni a régi családját.