Magyar irodalom Tanuljunk

Petőfi Sándor prózai művei és levelezése

Petőfi Sándor prózai műveiPetőfi Sándor prózai művei elég kevés figyelmet kapnak az oktatásban. Az irodalomtörténeti kutatás azonban az utóbbi időben is fedezett fel eddig nem ismert vagy elfeledett Petőfi leveleket, üzeneteket s ami még fontosabb, helyreállította több megcsonkított levél szövegét, és számos esetben pontosan meghatározta az eddig bizonytalan vagy helyesbítette a téves keltezést.

Szépprózai írásai

A szökevények
A hóhér kötele
A nagyapa
A fakó leány s a pej legény

Drámai műve:

Tigris és hiéna (drámatöredék)

A költő 1845 áprilisában indult felvidéki útjára, még ez évjúliusában megjelentek: Úti jegyzetei. Gödöllőn, Aszódon és Kassán keresztül érkezett Eperjesre, itt Kerényi Frigyes és Tompa Mihály társaságában boldog heteket töltött. Útleírásában nemcsak élményeiről emlékezik meg, hanem jellemző vallomásokat is tesz, vissza-visszapillant elmúlt éveire. Az eperjesi ifjúság fáklyás zenével tiszteli meg.

«Megvallom, írja, hogy ez engemet meg nem lepett. Nem elbízottságból, a világért sem. Mikor még nyomva sem láttam nevemet, csak magamnak firkáltam; mikor még statiszta voltam a pesti Nemzeti Színháznál s hordtam a színpadra a székeket és pamlagokat s a színészek parancsára kocsmába szaladtam serért, borért, tormás kolbászért; mikor még strázsáltam vagy főztem a kukoricagombócokat közlegény-társaim számára s mosogattam a vasedényt oly téli hidegben, hogy a mosogatóruha ujjaimhoz fagyott s mikor a káplár «menjen kend!»-je lehajtott a havat kihordani a kaszárnyaudvarból: mindenkor már világos sejtéseim voltak arról, mi velem egykor történni fog s mi meg is történt. Megálmodtam az őrszoba meztelen faágyán, hogy nevet szerzek két országban.»

A Kárpátok lakóinak alázatossága megdöbbenti.

«Általában mentül inkább közeledtem a Kárpátokhoz, annál nagyobb szolgaságot láttam s ilyenkor megeresztém képzetem szárnyait és leröpítém lelkemet szülőföldem rónáira, hol az emberméltóság a legalacsonyabb kunyhóban is magasra tartja büszke fejét. Ó, Felföld! Csak azért emelkednek-e bérceid a felhőkig, hogy annál inkább szembe tűnjék lakóid görnyedezése?»

Lőcse, Késmárk, Igló bércei közül is az Alföld felé szállnak gondolatai, de azért Gömör és Nógrád tájain örömmel keresi fel a hegyeket, barlangokat, várromokat. A természet szépségeinek szemlélete vagy egy-egy kedvesebb leányarc megpillantása az életöröm és szárnyaló lelkesedés hangjait csalja ki lelkéből; a különféle emberekkel való megismerkedés és a pesti írói berekre való visszaemlékezés mosolyra és tréfálkozásra ingerli.

1847-ben jelent meg Úti leveleinek sorozata. Megnézte Debrecent, átkocsizott a Hortobágyon, járt Nagykárolyban, Nagybányán, Erdődön, Nagyszalontán. Arany János családi körében boldog napokat töltött. Júliusban meglátogatta Tompa Mihályt Bején, megfordult Miskolcon, Sárospatakon, Ungváron, Beregszászon. Mámoros sorokat írt Koltóról; ide esküvője után vonult nejével, vele együtt utazott vissza Pestre. Úti leveleiben az élőbeszéd elevensége lüktet, közvetlen a pongyolaságig, élces és vidám. Fiatalos dicsekedéssel beszél magáról.

«Tudom, soknak nem tetszik, sokan félremagyaráznak, hogy ily őszintén nyilatkozom magam felől; hanem az nekem mindegy, én arról nem tehetek. Születésemkor a sors az őszinteséget bölcsőmbe tette pólyának s én elviszem magammal a koporsóba szemfedőnek. A képmutatás könnyű mesterség, minden bitang ért hozzá; de nyíltan, őszintén, a lélek mélyéből szólni csak a nemesebb szívek tudnak és mernek. Talán magam felőli ítéletem helytelen s ekkor nevessenek ki; de azért ismét becsülést érdemlek, hogy amit éreztem, kimondtam szabadon, leplezetlenül.»

Írótársairól nyers őszinteséggel ír. Petrichevich Horváth Lázár, Császár Ferenc, Hiador, Hazucha, Zerffi és Sujánszky mellett Kisfaludy Károlyról sem habozik kritikát mondani, még pedig igazságtalan kritikát. Szeretettel emlékezik meg Kerényi Frigyesről, hálásan Vörösmarty Mihályról, megcsipdesi Tompa Mihályt, magasztalja Arany Jánost, dícséri Gvadányi Józsefet:

«Istenemre, sokért nem adnám, ha én írtam volna a Peleskei Nótáriust. Meg vagyok elégedve, ha az én munkáim olyan sok jó órát szereznek másoknak, mint nekem szerzett már Gvadányi. És őt már nem olvassa, elfeledte a közönség.»

Kuthy Lajos stílusát botrányosnak tartja sallangossága és dagálya miatt: «Föl nem érem ésszel, hogy vannak a nem-mindennapi emberek közt is olyanok, kik nem tudják vagy nem hiszik, hogy az egyszerűség az első és mindenek fölötti szabály, hogy akiben egyszerűség nincs, abban semmi sincs. Azzal ne álljanak elő, hogy az ő gondolataik magasabbak, hogysem közönséges nyelven ki lehetne fejezni. Az az egyszerűség, mely vissza tudta adni Shakespeare legnagyobb gondolatait, legragyogóbb költői képeit, bizony Kuthyét vagy akárkiét is vissza tudja adni.

A külföldi nagy írók közül ellenségesen nyilatkozik Goetheről, magasztalja Dickenst, szeretettel szól az idősebb Dumas Sándorról: «Bozzal együtt legkedvesebb regényíróm Dumas Sándor. Nincs is több szellem senkiben, mint ő benne. Nála is vannak nagyobb írók akárhányan, de kedvesebb, szeretetreméltóbb egy sincs. És ez a fődolog. Nem bámultatni, hanem szerettetni, szerettetni! Ez legalább az én vágyam, törekvésem.» Sokszor beszél önmagáról, de sohasem unalmasan. Lírikus itt is. Amit költeményeiben nem mondhatott el barátairól és ellenségeiről, azt belefoglalta úti képeinek keretébe.

Hírlapi cikket keveset írt, ezek jórésze személyes vonatkozású. Ha írótársai részéről sérelmek érték, éleshangú irodalmi nyilatkozatokat tett közzé; ilyenkor nem ismert kíméletet. Főkép az bántotta, ha felületesen vagy rosszhiszeműen kritizálták. Színi bírálatai közül az Egressy Gábor jutalomjátékáról szóló érdemel említést; ez a jutalomjáték alkalmat adott neki arra, hogy vallomást tegyen Shakespeare-imádásáról. A szabadságharc idején közreadott politikai cikkei a szélsőségeket hajszoló politikust mutatják. Nem volt reális politikai érzéke, nem számolt a lehetőségekkel, nem tudta megérteni az államférfiak közéleti óvatosságát. A forradalmi párton is a legszélsőbb helyet foglalta el, tömegboldogító célokra törekedett, pártfegyelmet nem ismert. Agitátori magatartása elzárta előtte a politikai érvényesülés útját.

Naplójegyzeteiből köztársasági szellem sugárzik az olvasó felé, 1848 március 15-én fogott bele naplójába, első ívét másfél hónap mulva nyomtatásban is kiadta. Számos érdekes följegyzést tesz a mozgalmas napok történetéről, még érdekesebbek hangulatai, nézetei, vallomásai. Lelkes örömmel üdvözli a magyar szabadság hajnalát, tanácsokat ad az országgyűlésnek, vitatkozik a kormányférfiakkal, megfenyegeti ellenségeit.

Barátaihoz szóló leveleiben őszinte és természetes. Kortársai úgy írták leveleiket, hogy a közönség áhítattal olvassa minden sorukat, ha majd egykor nyilvánosságra kerülnek; ő idegenkedett a tekintélytartástól és feszességtől. Fogalmazásában semmi mesterkedés, mondataiban az élő beszéd zamata. Sorait gyakran fűszerezi vaskos szavakkal, érdes kifejezésekkel; hangja többnyire vidám, ingerkedő; csak olykor cikáznak át egy-egy levelén a harag villámai, csak élete végén válik borússá, mikor a megélhetés gondjai és a nejétől való kényszerű távollét hervasztani kezdik lelke frisseségét. Legszívesebben Arany Jánossal levelezett. 1847 február 4-én írta első levelét a Toldi szerzőjéhez, versben és prózában üdvözölte költőtársát:

«Ma olvastam Toldit, ma írtam e verset s még ma el is küldöm. Az Életképekben ki fog ugyan jönni, de én minél hamarabb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék s ez a század füladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokalta már látni, mint mártirkodnak milliók, hogy egypár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát!»

Ezzel a levéllel és Arany János válaszával kezdődött a két költő barátsága. 1847 júniusában személyesen is megismerték egymást. Arany János tisztelettel tekintett híres barátjára, a versengésnek még a gondolatát is elhárította magától, szívesen meghajolt a heves ifjú erőszakos modora, követelő önérzete előtt. Még levelei is visszhangszerűek. Ha Petőfi enyelegve ír, ő is jókedvűen felel; ha barátja verses levéllel keresi fel, ő is versben válaszol.

https://mek.oszk.hu/05900/05911/05911.htm

%d bloggers like this: