Az iskolában a tanárok rátermettsége a legfontosabb

Kutatási területe, az oktatás közgazdaságtana meglehetősen újszerűen hathat sokak számára. Hogyan kezdett e terület iránt érdeklődni?

Réges-régen, amikor a PhD-disszertációmat kezdtem írni, volt egy nagy felmérés az Egyesült Államokban, amelynek fő megállapítása szerint az iskolának nem volt különösebb hatása a gyerekekre és a teljesítményükre. De én ezt nem hittem el. Így hát a disszertációmat az iskolákról, és a teljesítményben játszott szerepükről írtam. Szinte hihetetlen volt, de korábban gyakorlatilag egyetlen közgazdász sem vizsgálta az iskolákat és tevékenységüket. Ez azért volt meglepő, mert rengeteg pénzt költünk az oktatásra, a világ minden országa vagyonokat költ rá, hiszen olyan fontos szektor.

Mi volt a legmeglepőbb felismerése a pályafutása során?

Két dolgot említenék. Az egyik meglepetésről éppenséggel Budapesten is beszéltem, ez pedig az, hogy milyen fontosak az emberek készségei a gazdasági növekedés szempontjából. Úgy tűnik, hogy az országok gazdasági növekedésében meglévő különbségek szorosan összefüggenek az emberek készségeivel, vagyis azzal, mi folyik az iskolákban. Másodszor pedig, hogy az eredményeim szerint az Egyesült Államokban (illetve, mint kiderült, az egész világon) nincs szoros összefüggés az iskolákra költött pénz mennyisége és a teljesítményük között. Vagyis a pénzt sokkal hatékonyabban lehetne elkölteni az iskolákban a teljesítmény növelése érdekében, mint ahogy az iskolák ténylegesen működnek.

Akkor hát hogyan lehet biztosítani a jó minőségű oktatást?

Erre egyszerű a válasz: az iskolában a tanárok rátermettsége a legfontosabb. Természetesen ez igazából nem lep meg senkit. Szinte triviálisnak hangzik, hogy fontos a tanár hatékonysága. Csakhogy kiderült, hogy hatalmas a különbség abban, hogy az egyes tanárok mennyire segítik a gyerekek tanulását. Ez a Covid-időszakában vált a napnál is világosabbá, amikor a gyerekek hosszú időn át nem mehettek iskolába, és nem segítettek nekik a tanárok. Emiatt pedig nem ment nekik olyan jól a tanulás, hiába állt rendelkezésükre a számítógépes technológia.

Mitől lesz jó egy tanár? Úgy tudom, ön ismerte fel a kutatásai során, hogy egy sor jellegzetesség, amit korábban fontosnak gondoltak, valójában mégsem olyan jelentős.

Ez így van. Gyakran annak alapján értékeljük a tanárokat, hogy mennyire képzettek, és mekkora tapasztalatuk van. De kiderült, hogy ezek egyike sem függ szorosan össze a hatékonysággal. Azt nem igazán tudjuk megindokolni, hogy valaki miért jó, viszont azt egészen jól meg tudjuk állapítani, hogy ki a jó. Vagyis ha elmegyünk egy iskolába, pillanatok alatt világossá válik számunkra, hogy kik ott a jó, és kik a gyenge tanárok. Azt már nehezebb megmondani, hogy ezt milyen jellegzetességeik határozzák meg, hiszen a tanítás rendkívül összetett munka. Tanárként az embernek kapcsolatot kell teremtenie a gyerekekkel. Tudnia kell, hogy mit tudnak, és hogy mit kéne tudniuk. De fontosak a tanár ismeretei és a megfelelő háttere is, miközben a személyiségének is szerepe van. Ez az oka annak, hogy nem tudjuk jól megfogni a jó és a rossz tanár közötti különbséget. De ahogy meglátjuk az illetőt, azonnal tudjuk, hogy ő melyik csoportba tartozik.

Nem a tanulók eredményei alapján lehet a legjobban mérni a tanár képességeit?

Azt gondolom, hogy ez sem ilyen egyszerű, hiszen a tanár nem az egyetlen ember, aki hatással van a gyerek tanulására. Maga a diák is fontos, miközben az is egyértelmű, hogy a szülőnek is nagy befolyása van a gyermeke haladására. Mindezek miatt, ha a tanár hatékonyságát szeretnénk megvizsgálni, igyekeznünk kell az iskolán kívüli hatásokat elkülöníteni a tanár tevékenységétől. Megvannak erre a statisztikai módszerek, amelyeket alkalmazunk is a kutatásaink során. De az iskolaigazgatók és a tanárok pontosan tudják, hogy ki közülük a jó tanár. Ők is észreveszik ezt, még ha nem tudják is pontosan megmondani, miért jobb az egyik kolléga a másiknál, arról nincs kétségük, hogy ki a jó.

Magyarországon hatalmas a tanárhiány, különösen a természettudományos tantárgyakban. A tanárok többsége elmúlt ötvenéves, alig van fiatal tanár. Ön szerint hogyan lehetne orvosolni ezt a problémát?

Szerintem ez általános probléma az egész világon: mindenhol hiány van, különösen a matematika és a természettudományos tárgyak tanáraiból, sőt egyéb képesítésű pedagógusokból is. az Egyesült Államokban például nyelvtanárokból és a speciális oktatásban alkalmazható tanárokból van a legnagyobb hiány. Erre egy közgazdász csak egyféle választ adhat: többet kell fizetnünk azoknak az embereknek, akikre szükségünk van. Ugyanakkor nem akarjuk mindenkinek megemelni a fizetését, mert bizonyos szakok terén nincs tanárhiány. Vagyis a válasz egy közgazdász számára egyértelmű, de az iskolák számára már sokkal nagyobb fejtörést okoz. Az iskolák irányelvei ritkán egyeznek e téren a közgazdasági elvekkel, de ettől még azt kell mondanom, hogy a matematika, illetve a természettudomány szakos tanároknak többet kellene fizetnünk, mert nagyon fontos, hogy e tantárgyakban magas legyen az oktatás minősége.

Az ön kutatásai kimutatták, hogy a tanulók jelentős része még a legalapvetőbb készségeket sem sajátítja el. Ennek milyen hatásai lehetnek a későbbi életük során?

Az általánosan alkalmazott, standardizált tesztek segítségével ma már jól tudjuk mérni azon képességek meglétét, amelyek a modern gazdaság szempontjából lényegesek. Azt is tudjuk, hogy akik többet tudnak, azok gyakorlatilag a világ összes országában többet keresnek. Ennek az az oka, hogy ők több lehetőséghez jutnak – hiszen a munkaadók olyan alkalmazottakat keresnek, akik több készség birtokában vannak. Nekik többet is fizetnek, így a jobb iskolai hátterű emberek jövedelme magasabb lesz. De nem teljesen egyértelmű, hogy mi okozza ezt. Azt gondolom, hogy a jobb készségekkel rendelkező emberek könnyebben alkalmazkodnak. A legkülönfélébb körülményeknek is meg tudnak felelni, a bizonytalan helyzetekben is képesek döntést hozni, és változnak, ha szükséges. Ahogy növekszik a gazdaság, a munkaerőpiac és a munkakörök is átalakulnak. Azok, akik több készséggel rendelkeznek, jobban képesek alkalmazkodni a növekvő gazdaság okozta változásokhoz.

Magyarország évről évre gyengén teljesít a PISA-teszteken. Hogyan lehetne javítani e teljesítményen?

Igen, én is meglepődtem, amikor láttam, hogy milyen rosszak a magyar eredmények, ráadásul egyre rosszabbak, ahogy múlik az idő. Úgy gondolom, hogy erre is az a válasz, hogy minél jobb tanároknak kell tanítaniuk az osztálytermekben. De ebből gyakran azt a következtetést vonják le, hogy akkor emelni kell a tanári diplomához szükséges elvárásokat, és meg kell vizsgálnunk a tanárképző intézmények minőségét. De nagyon kevés adat bizonyítja, hogy ez a megközelítés helyes. Csak ismételni tudom, nehéz meghatározni, hogy mitől jó egy tanár. Azt gondolom, hogy annak alapján kell döntéseket hozni, hogy a tanár milyen jól dolgozik az osztálytermekben. Meg kell tartani a jó tanárokat, a gyengébb tanárokat pedig nem feltétlenül kell marasztalni.

Sokan úgy gondolják, hogy a tanárok mellett az osztályok létszámának van talán a legnagyobb hatása az oktatás minőségére. Ön szerint mekkora az optimális osztálylétszám, mondjuk, az általános iskolákban?

Ha az oktatási irányelveket kidolgozó szakembereket hallgatja az ember, és ők az ideális osztálylétszámról beszélnek, az mindig kisebb annál, mint amekkorák jelenleg az osztályok. Tehát az emberek mindig azt gondolják, hogy akkor fog jobban működni az iskola, ha egyre jobban lecsökkentjük az osztályok méretét. De valójában nagyon gyengék a bizonyítékai annak, hogy az osztálylétszámnak olyan nagy hatása lenne. Az biztos, hogy az osztály méretének sokkal kisebb a hatása, mint a tanár hatékonyságának, illetve a tanárok közötti különbségeknek. Pár napja részt vettem egy konferencián, ahol sok egyéb mellett a pandémia hatásairól beszélgettünk. Ott volt egy javaslatom, amivel senki sem értett egyet: azt ajánlottam, hogy adjunk ösztönző fizetéskiegészítést a leghatékonyabb tanároknak, hogy ők nagyobb osztályokat és többet tanítsanak, miközben a gyengébb tanárok osztályainak létszámát csökkentsük. Nos, ez ellenkezik mindenki más véleményével, hiszen az általános vélekedés szerint a jó tanárokat azzal jutalmazzuk, ha kisebb osztályokat adunk nekik. De szerintem ez a szöges ellentéte annak, amit tenni kellene.

Minden osztályban van egy-két kiemelkedő képességű tanuló, a tehetségesek. Magyarországon talán a legnagyobb dilemma az oktatásban már vagy száz éve, hogy a tehetséggondozás a fontosabb, vagy minden diákot hasonló odafigyeléssel kell-e oktatni. Ön mit ajánl?

Ez egy alapvető kérdés. Először is, azt gondolom, hogy mára eljutottunk oda, hogy jobban tudjuk kezelni az osztályon belüli heterogenitást. A fejlett technológia segítségével eltérő ütemben tudjuk tanítani a különböző képességű tanulókat. Kiderült, hogy ugyanolyan fontos a legjobb képességű tanulók (akiket Amerikában „rakétatudósoknak” hívunk) és az átlagos képességű diákok oktatása. A rakétatudósok azért fontosak, mert ők fognak új, produktívabb eljárásokat kifejleszteni a legkülönfélébb területeken. De ugyanilyen lényeges, hogy mindenki rendelkezzen alapszintű készségekkel. Nehéz megmondani, hogy melyik törekvés a fontosabb. Az biztos, hogy a zsenik hatékonyabb munkára képesek, ha jó emberekkel dolgozhatnak együtt. Vannak országok, amelyek csak a legjobb képességű személyekre koncentrálnak. Erre gyakran Indiát hozom példaként. Indiában nagyon meredek a munkaerőpiaci piramis: alig vannak átlagos képességű dolgozók, nagyon gyorsan eljutunk a legjobbakig. Ez két okból is hiba: egyrészt ez nem biztosítja azt az általános munkaerőt, ami az ország termelékenységének alapja lehetne. A másik gond, hogy a legkiválóbb indiaiak nagy része már a Szilícium-völgyben van. Ezek az emberek nagyon produktívak, de már elhagyták Indiát, és az Egyesült Államokban dolgoznak. Így nem segítik India fejlődését.

Ha már a technológiát említette, mit gondol a mesterséges intelligenciáról (MI) és gyors fejlődéséről? Vajon az, hogy az MI hamarosan számos szellemi munkakört átvehet, változtat-e a jövőben szükséges alapvető készségeken, és az iskoláknak hogyan kell reagálniuk az átalakuló körülményekre?

Még csak most kezdjük felmérni, hogy vajon az MI mindannyiunkat helyettesíteni fog-e, és akár engem vagy önt is szükségtelenné teheti. De én azt gondolom, hogy az MI csak egy újabb ipari fejlesztés. Már számos technológiaváltást megtapasztaltunk, az általános mezőgazdaságtól a gyártáson keresztül jutottunk el az információtechnológiáig. A jelenlegi helyzetet talán a változás gyorsasága teszi különlegessé. De a múltban is születtek új találmányok, például megjelentek a robotok. E fejlesztések növelték a jobban képzett emberek értékét, mert ők jobban együtt tudnak működni az új technológiákkal. Ugyanez igaz az ön és az én munkámra is. Ahogy múlik az idő, minden munkakör jellege változik, és az MI hatása is ez lesz. Bizonyos rutinszerű műveletek talán teljesen eltűnnek majd, de nem fogja helyettesíteni önt, aki most interjút készít velem.

Hát remélem is.

Szerintem így lesz. A számítógép például remekül képes elemezni a röntgenfelvételeket, kiderült, hogy a teljesítménye nem rosszabb, sőt talán jobb, mint az orvosoké. De ez nem jelenti azt, hogy nélkülözni tudjuk majd az orvosokat, mindössze megváltozik a munkájuk. Ugyanezt gondolom a tanításról is. Nem hiszem, hogy a közeljövőben az MI szükségtelenné teszi a tanárokat, de átalakíthatja a feladataikat. Például a mesterséges intelligencia segítheti a zsenik fejlődését, miközben a többi tanuló alapvetőbb készségeit is hatékonyan fejlesztheti.