Hímes vagy festett tojások készítése hazánk egész területén otthonos, de kizárólag magyar szokásnak nem mondható, mert a közelebbi és távolabbi külföldön egyebütt is megtalálható. Eredete még a pogánykor tavaszi ünnepélyeiben gyökerezik. Kínában pl. már 2000 év óta ismeretes, Németországban pedig több mint másfélezeréves sírból kerültek elő piros tojások. Nálunk a hímes tojás készítése husvétkor szokásos, amikor ezzel ajándékozzák meg egymást a fiatalok.
Legfőbb alkalom az ajándékozásra a husvét hétfőjén gyakorolt locsolkodás, ekkor a meglocsolt lányok a locsoló legényeknek piros vagy hímes tojással kedveskednek. De legények is szokták lányoknak adni. A hímes tojást leginkább lányok, asszonyok készítik, de néhol férfiak is. Igen minden faluban van egy-két, a tojás cifrázásához különösen értő idősebb asszony, aki a kevésbé művészkezű lányok, legények részére „megírja” a hímes tojást.
Magát a mintázatlan piros tojást minden gazdasszony vagy leány meg tudja festeni. Ezeket, mint csekélyebb értékű ajándékokat a húsvéti ünnepek után megeszik, a díszesen festett „hímes” tojásokat azonban emlékül megőrzik, míg színüket nem vesztik vagy másképen tönkre nem mennek.
A tojásdíszítésnek több módja van. Legelterjedtebb a tojás írása. Ez úgy történik, hogy tisztahéjú, előzőleg már megfőtt tojásra, olvasztott viasszal mintákat rajzolnak. A rajzoláshoz ügyes asszonynak elég egy kis fácska is. Aki nem elég gyakorlott, az az olvadt viaszkot egy üvegből tollcsévén át szivárogtatja a tojásra, miközben a tollcséve végét írótoll módjára vezeti. Fontos dolog, hogy a tojás írás közben hideg legyen, hogy a rákent viasz mindjárt megfagyjon. Ha a tojást a rajzoló megrajzolta, az előre elkészített, de már nem meleg festékbe teszi, hol több-kevesebb idő múlva eléri a kívánt színárnyalatot. Ekkor a viaszt letörülik róla s a viasszal fedett helyek mint festetlenek, fehéren maradnak.
Ha többszínű tojást akarnak festeni, mindig a világosabbal kezdik a színezést, s az utolsó lesz az alapszín. Természetesen minden színnél lehet használni a viasszal való lefedést, ami által a színek változatossá lesznek. A
megfestett tojást, ha megszáradt, zsíros ronggyal megtörlik, hogy fényes legyen. Sok helyen előbb megfestik a tojást, azután héjába bekarcolják a díszítményt. Máshol ecsettel vagy tollal írják.
Festőanyagul a nép a múltban festőnövények főzetét használta valamilyen páccal (pl. timsó, ecet, savó stb.). Sárga színt a vadalma, eperfa kérgéből, sárgásbarnát a vereshagyma héjából, zöldet a bürökből, feketét a gubacsból nyertek. A berzsenyt a piros, színhez boltból vásárolták. Ma anilinfestékekkel vagy fukszinnal festenek. A fukszin vízben piros, szeszben zöld színt ad, de a kék és lila színt is ebből állítják elő.
A magyar nép hímes tojásait az ízléses egyszerűség jellemzi. Nem kedveli a tarka, sokszínű tojásokat, ilyeneket csak a Székelyföldön és a Dunántúl nyugati felén találunk. 
A mintázott egyszínűek közül leginkább a pirosat kedveli; a barna, fekete, kék ritkán fordul elő. Az Alföld nagy területén, különösen a kálvinista vidékeken a piros tojásokat egyáltalán nem is díszítik. Legszebb mintázatúakat készítenek a hétfalusi csángók (Brassó m.) és a székelyek. Utánuk mindjárt a dunántúli magyarok következnek. A magyarság mindenütt szereti a virágdíszeket, melyeket sokszor a felismerhetetlenségig elstilizál. A tojást körökkel gyakran több mezőre osztják s a mezőket ismétlődő vagy váltakozó díszítőelemekkel töltik ki. Mértani elemeket, állati vagy emberi alakokat a magyar nép ritkán használ. Az Alföldön a jelképes díszítőelemek nem ritkák.
A magyarságot környező nemzetiségek hímes tojásai jobbára többszínűek, sok helyen díszesebbek is. Jelen füzetünkben a hímes tojást az ország egész területéről bemutatjuk a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya anyaga alapján.
(MAGYAR Népművészet VIlI., HÍMES TOJÁSOK, ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Dr. GYÖRFFY ISTVÁN)
