Hazai hírek

Szénássy Zoltán centenáriuma

100 éve született Szénássy Zoltán (Komárom, 1925. október 10. – 2011. november 28.) író, helytörténész, komáromi gimnáziumi tanár, közéleti személyiség. Ebből az alkalomból október 10-én, pénteken 15.00 órai kezdettel szervezik meg a Szénássy Zoltán-terem névadó ünnepségét a komáromi Selye János Gimnázium IV. C tantermében. Október 11-én pedig emléktáblát avatnak Komáromban a város neves szülöttének tiszteletére.

Szénássy Zoltán
Szénássy Zoltán

A Komáromi Református Tanárképző Intézetben kezdte meg tanulmányait, a háború kitörése miatt itt csak három évet végzett el, majd Pápán a tanítóképzőben érettségizett. 1949-ben alapiskolán kezdett tanítani. Egyetemi tanulmányait 1956-ban a pozsonyi Comenius Egyetemen fejezte be, ahol magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett. 1956 szeptemberétől 1960-ig a komáromi Magyar Tannyelvű Pedagógiai Iskolában tanította a jövendőbeli óvónőket, majd a 11 éves középiskola (a mai Selye János Gimnázium) mindkét tagozatában a történelem és a földrajz tantárgyakat oktatta. Negyvenkét év aktív tanítást követően 1991-ben nyugdíjba ment. 1970-ben szerzett doktori oklevelet.

A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület tiszteletbeli elnöke volt. Presbiterként 12 évig szolgálta a révkomáromi református egyházközséget. 10 évig szerkesztette a Kis Tükör református lap „Eklézsiánk múltjából” című rovatát. Számos folyóiratban (Confessio, Dolgozók Lapja, Dunaj-Duna, Élet és Tudomány, Hét, Szabad Földműves, Népművelés, Honismeret, 24 óra, Irodalmi Szemle, Madách Naptár, Új Szó, Komáromi Lapok, Református Egyház, Turista Magazin, Új Forrás) közölt írásokat.

16 izgalmas könyve közül 14 Komárom történetével és a város neves személyiségeivel foglalkozik.

2000-ben kezdeményezte a Jókai Közművelődési és Múzeumi Egyesület újraindítását. 2009-ben Pro probitate – A Helytállásért díjat kapott, 2010-ben a Posonium Irodalmi és Művészeti Díj Szülőföld Díjával tüntették ki.

Főbb művei:
Klapka György élete, 1977;
Jókai nyomában, 1982;
Adyfalvától a csucsai kastélyig,1983;
Komáromi Olympos, 1984;
Új komáromi Olympos, 1987;
Komárom ostroma 1849-ben, 1989;
Lehár, 1990;
A komáromi magyar királyi 22. gyalogezred, 2000;
Komáromi krónikás, 2003;
Komárom – a Duna Gibraltárja, Szénássy Árpáddal, 2006.


Discover more from Magyar Iskola

Subscribe to get the latest posts sent to your email.