A budapesti Szépművészeti Múzeumban a világ egyik leglátványosabb régészeti anyagát bemutató „Az öröklét őrei – Az első kínai császár agyagkatonái” című kiállításon nyomon követhetjük a Csin állam több évszázados felemelkedését a i.e. 8. és i.u. 3. század között, s találkozhatunk e kor fontos szertartási tárgyaival és jelképeivel.

Megismerhetjük az első kínai császár korának mindennapi életét, hadserege felépítését, fegyvereit és egyedileg megmintázott katonáit. Csin Si Huang-ti nagy eltökéltséggel kutatta az öröklét titkát, aminek különösen szép tárgyai, a túlvilágra vivő lovaskocsik is bekerültek sírjába, és a budapesti kiállítás anyagába. Az első kínai császár halálával dinasztiája története ugyan véget ért, de uralkodásával lerakta a kínai császárság alapjait.
Az időszaki kiállítás 2025. november 28-tól 2026. május 25-ig tart.
A több mint egy évezredet átfogó kiállítás középpontjában a világ leghíresebb régészeti leleteinek egyike, a kínai terrakotta hadsereg és az első kínai császár kora áll.
Az embernek születésétől fogva vannak vágyai. Ha vágyai nincsenek kielégítve, akkor mindenképpen törekszik kielégítésükre. Ha ebben a törekvésben nem ismer mértéket és határt, akkor óhatatlanul harcolni fog. A harc azonban: felfordulás, a felfordulás pedig: nyomor. A régi királyok gyűlölték ezt a felfordulást, megteremtették tehát a szertartásosság és igazságosság elvét, hogy határt szabjanak neki… Xunzi: A szertartásosságról (Tőkei Ferenc fordítása)
Kína első császára, akit Csin Si Huang-tiként ismer a történetírás tizenhárom évesen, az i.e. 3. század derekán került az egymással hadakozó hét kínai királyság egyikének trónjára, hogy hódításai révén néhány évtized már múlva már egy hatalmas birodalom felett uralkodjék. Birodalma a Csin-dinasztia kora Kína egyesítését, megerősödését és felemelkedését jelentette. A i.e. 210-ben elhunyt uralkodót városnyi méretű sírkertjében temették el, amelynek építésén 33 éven át többszázezer ember dolgozott.
A sírkomplexum számos sírt foglal magába, melyek központi részébe a Kínai Birodalom kicsinyített mását is felépítették. A császársír központi része máig feltáratlan, de a sírkertben számos sírt kiástak már a kínai régészek az elmúlt 50 évben. Ezek legismertebbje a Kína első császárának sírját őrző, életnagyságú terrakotta katonákat felvonultató hadserege, melynek figuráira 1974-ben találtak rá a környéken kutat ásó földművesek.
Az első kínai császár agyagkatonái
A világ egyik leglátványosabb régészeti anyagát bemutató kiállításon nyomon követhetjük a Csin állam több évszázados felemelkedését a i.e. 8. és i.u.3. század között, s találkozhatunk e kor fontos szertartási tárgyaival és jelképeivel. Megismerhetjük az első kínai császár korának mindennapi életét, hadserege felépítését, fegyvereit és egyedileg megmintázott katonáit.
Csin Si Huang-ti nagy eltökéltséggel kutatta az öröklét titkát, aminek különösen szép tárgyai, a túlvilágra vivő lovaskocsik is bekerültek sírjába, és a budapesti kiállítás anyagába. Az első kínai császár halálával dinasztiája története ugyan véget ért, de uralkodásával lerakta a kínai császárság alapjait.
A rákövetkező Han-dinasztia kibontakozását, s a császári hatalom megszilárdulását mutatja be a Nyugati Han-kor egyik legnevezetesebb régészeti lelete, a Jangling mauzóleum (i.e. 2. század közepe) válogatott tárgyanyaga, amely a kiállítás záróegységében kap helyet. A hatodik Han uralkodó, Csing-ti császár sírjának tárgyai nemcsak a nyugati hódítások történetét és a Selyemút kereskedelmébe való bekapcsolódást tárják elénk, hanem a birodalom mindennapi működésébe (pénzek, mértékek, gazdaság) is bepillantást engednek.
A kiállításon több mint százötven ókori műtárgyat − köztük az első császár terrakottahadseregéből tíz eredeti példányt − állítanak ki. Valamennyi tárgy Senhszi, a Kína egykori császári fővárosát is magában foglaló tartomány múzeumaiból érkezik. Legnagyobb részük az Első Kínai Császár Mauzóleum Múzeumának, a Han-kori Yangling Császársír Múzeumának és Senhszi Tartomány Régészeti Intézetének anyaga.
A tárlat a Szépművészeti Múzeum szervezésében, a Senhszi Tartományi Kulturális Örökség Központtal és az Első Kínai Császár Mauzóleum Múzeumával való együttműködés keretein belül valósult meg.
A kiállításon több mint százötven ókori műtárgyat − köztük az első császár terrakottahadseregéből tíz eredeti példányt − állítanak ki. Valamennyi tárgy Senhszi, a Kína egykori császári fővárosát is magában foglaló tartomány múzeumaiból érkezik.
A kiállítás kurátora: Dr. Fajcsák Györgyi, a kurátor asszisztense: Bagi Judit
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.



